Guillén, Jorge: El engaño de los ojos

Con qué nobleza se revuelven
Todos juntos esos muchachos
Y claman por una justicia
Perturbando, vociferando,
Tan inocentes los carrillos,
Tan fieros el porte y los pasos,
Con la mirada en dirección
De un porvenir extraordinario,
Pero a la vista ahora, ahora,
Presente ya sobre el asfalto
De las calles estimuladas
Por los rumores calculados
De esa tan filial muchedumbre,
Coro de gargantas y brazos,
Crédulamente fiel y dócil
-Candor por alud- al dictado
De los mayores en edad,
En crueldad y en aparato,
Aun carceleros de una cárcel
Donde todo queda murado,
Sin salida a ningún futuro:
Ni a ese que van anhelando
Los que, por fin, desfilan jóvenes,
Magníficos frente al tirano.

Mily nemesség ez áradatban,
Ahogy e fiúk egymás mellett
Az igazságért kiáltozva,
Tolongva zúgva fölperelnek,
Mily rózsás, mily ártatlan orcák,
Mily büszke léptek, büszke lelkek,
És már a jövő sem csupán
Káprázó messzi pont a szemnek
De itt van, itt lép, itt, az utca
Aszfaltján köztük, most jelent meg,
A lelkes utcán, mit kitervelt
Morajuk harsogása renget,
Kórusa torkoknak, karoknak,
Hangja e gyermeki tömegnek,
Mely hiszékenyen-tűrve hű volt,
S most jámboran is förgeteg lett,
Kitépve minden rossz fölöttest,
Kegyetlenebbet, öregebbet,
Foglárait egy cella-rendnek,
Mely semmiféle rést nem enged,
Hisz minden jövőt befalazna,
Leginkább azt, hová e gyermek
Emberkék íme gyönyörűen,
Zsarnokon-győzve menetelnek.