Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gutiérrez Nájera, Manuel: Fehérben (De blanco Magyar nyelven)

Gutiérrez Nájera, Manuel portréja
Orbán Ottó portréja

Vissza a fordító lapjára

De blanco (Spanyol)

¿Qué cosa más blanca que cándido lirio?
¿Qué cosa más pura que místico cirio?
¿Qué cosa más casta que tierno azahar?
¿Qué cosa más virgen que leve neblina?
¿Qué cosa más santa que el ara divina
de gótico altar?

De blancas palomas el aire se puebla;
con túnica blanca tejida de niebla,
se envuelve a lo lejos feudal torreón;
erguida en el huerto la trémula acacia
al soplo del viento sacude con gracia
su níveo pompón.

¿No ves en el monte la nieve que albea?
La torre muy blanca domina la aldea,
las tiernas ovejas triscando se van;
de cisnes intactos el lago se llena,
columpia su copa la enhiesta azucena
y su ánfora inmensa levanta el volcán.

Entremos al templo: la hostia fulgura;
de nieve parecen las canas del cura
vestido con alba de lino sutil;
cien niñas hermosas ocupan las bancas
y todas vestidas con túnicas blancas
en ramos ofrecen las flores de abril.

Subamos al coro: la virgen propicia
escucha los rezos de casta novicia
y el cristo de mármol expira en la cruz;
sin mancha se yerguen las velas de cera,
de encaje es la tenue cortina ligera
que ya transparenta del alba la luz.

Bajemos al campo: tumulto de plumas
parece el arroyo de blancas espumas
que quieren, cantando, correr y saltar;
su airosa mantilla de fresca neblina
terció la montaña; la vela latina
de barca ligera se pierde en el mar.

Ya salta del lecho la joven hermosa
y el agua refresca sus hombros de diosa,
sus brazos ebúrneos, su cuello gentil.
Cantando y risueña se ciñe la enagua,
y trémulas brillan las gotas del agua
en su árabe peine de blanco marfil.

¡Oh mármol! ¡Oh nieves! ¡Oh inmensa blancura
que esparces doquiera tu casta hermosura!
¡Oh tímida virgen! ¡Oh casta vestal!
Tú estás en la estatua de eterna belleza;
de tu hábito blanco nació la pureza
¡al ángel das alas, sudario al mortal!

Tú cubres al niño que llega a la vida,
coronas las sienes de fiel prometida,
al paje revistes de rico tisú.
¡Qué blancos son, reinas, los mantos de armiño!
¡Qué blanca es ¡oh madres! la cuna del niño!
¡Qué blanca mi amada, qué blanca eres tú!

En sueños ufanos de amores contemplo
alzarse muy blancas las torres de un templo
y oculto entre lirios abrirse un hogar;
y el velo de novia prenderse a tu frente
cual nube de gasa que cae lentamente
y viene en tus hombros su encaje a posar.

1888



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ciudadseva.com

Fehérben (Magyar)

Mi tisztább, mint a fehér liliomszál?
Mi folttalanabb a drága viasznál?
Mi bűntelenebb a narancsfa-lombnál?
Mi szűziesebb, mint égen a pára?
Mi szentebb, mint nehéz ima vára,
a gótikus oltár?

A mennyet ezernyi galamb behavazza,
a ködben egy égi-fehér ruha rajza
és könnyű lepelben a távoli tornyok:
a karcsú akác kimagaslik a kertben
s megrázza fején, ha a szél tovalebben,
a hószínű kontyot.

Nem látod a csúcson a szűzi havat?
Falucska fehérlik tornyok alatt.
és zsenge juhnyáj és tompa kolompszó,
és hattyú-csapat suhan át a tavon,
s libegő koronás-jogaros liliom,
s fehérfalú vulkán, mennyei korsó.

Oltárok előtt villámlik az ostya:
a pap haja szűz hóval beporozva,
ruhája fehér len, tiszta fehér,
és száz fiatal lány ül a padokban,
tüll-havazásban, vatta-habokban
s áprilisuk csoda csokrot ígér.

És nézd, ez a kórus: a lágyszivű Mária
füléhez elér az apáca imája,
s a márvány Krisztus alél a kereszten,
és folttalan, íme, a gyertyaviasz:
és csipke a függöny s hajnalod az,
mi csipkefehéren most tovarezzen.

Gyerünk a mezőre tollakat ont:
a csupasz patakon tajték a bozont,
s lobogna a víz, elomolna, ugorna:
a hegyek kendőjét béleli pára?
s a tenger öléről elillan a bárka:
a semmi havában a röpke vitorla.

Már ébren a lány, már özvegy a párna,
már dől a hideg víz isteni vállra,
és végig a karján, karcsu nyakán.
Lobogva kerül föl az alsószoknya,
s reszket a friss víz csepp őrtornya
fehér elefántcsont fésű fokán.

Ó márvány! Ó szavak! Ó fehérség!
ki bőkezűn ontod szived szűziségét!
Ó félénk szűz! Ó színek vesztaszűze!
Szépség örökös szobrában a lélek,
tiszta szülő, akiben megéled
a mennyei szárnya, a földi tüze!

Te óvod a most született csecsemőt,
koronázod az esküvőn a nőt,
apródnak a tünde köpenyt te adod!
Milyen fehér, királyi nő, a ruhád!
Milyen fehér, anyák, a gyerekágy!
Milyen fehér, szeretőm a karod!

Nappal is éj és álom öl engem,
egy tiszta fehér torony ég a szememben
és körben ezer lobogó liliom:
és arcod előtt a menyasszonyi fátyol,
e felhőző tüll lassan aláfoly
s csipkésen alél el vállaidon.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://blog.xfree.hu

minimap