Heraud, Javier: El Río (detalle)

" la vida baja como un ancho río "
Antonio Machado
 
1
Yo soy un río,
voy bajando por
las piedras anchas,
voy bajando por
las rocas duras,
por el sendero
dibujado por el
viento.
Hay árboles a mi
alrededor sombreados
por la lluvia.
Yo soy un río,
bajo cada vez más
furiosamente,
más violentamente
bajo
cada vez que un
puente me refleja
en sus arcos.
 
2
Yo soy  un río
un río
cristalino en la
mañana.
A veces soy
tierno y
bondadoso. Me
deslizo suavemente
por los valles fértiles,
doy de beber miles de veces
al ganado, a la gente dócil.
Los niños se me acercan de
día,
y
de noche trémulos amantes
apoyan sus ojos en los míos,
y hunden sus brazos
en la oscura claridad
de mis aguas fantasmales.
 
3
Yo soy el río.
Pero a veces soy
bravo y fuerte
pero a veces
no respeto ni a
la vida ni a la
muerte.
Bajo por las
atropelladas cascadas,
bajo con furia y con
rencor,
golpeo contra las
piedras más y más,
las hago una
a una pedazos
interminables.
Los animales
huyen,
huyen huyendo
cuando me desbordo
por los campos,
cuando siembro de
piedras pequeñas las
laderas,
cuando
inundo
las casas y los pastos,
cuando
inundo
las puertas y sus
corazones,
los cuerpos y
sus
corazones.
 
4
Y es aquí cuando
más me precipito
Cuando puedo llegar
a
los corazones,
cuando puedo
cogerlos por la
sangre,
cuando puedo
mirarlos desde
adentro.
Y mi furia se
torna apacible,
y me vuelvo
árbol,
y me estanco
como un árbol,
y me silencio
como una piedra,
y callo como una
rosa sin espinas.
 
5
Yo soy un río.
Yo soy el río
eterno de la
dicha. Ya siento
las brisas cercanas,
ya siento el viento
en mis mejillas,
y mi viaje a través
de montes, ríos,
lagos y praderas
se torna inacabable.

„Az élet elfut, mint a nagy folyó."
Antonio Machado
 
1
Folyó vagyok,
leballagok
a széles köveken,
leballagok
a kemény szirteken,
ösvényemen,
melyet a szél
tervezett.
Körülöttem fáim
állnak a záportól
árnyba vontan.
Folyó vagyok,
mindig dühösebben
futok lefelé,
mindig vadabban
futok lefelé,
valahányszor
egy-egy hídív
visszatükröz.
 
2
Folyó vagyok,
folyó,
folyó,
hajnalonta
kristálytiszta.
Olykor-olykor
gyengéd vagyok és jóságos.
Lágyan siklok végig
a termékeny völgyeken,
megitatom ezerszer is
a nyájakat, a figyelmes embereket.
Gyerekek állnak körül
nappalonta,
és
éjjelente reszkető szerelmesek
néznek merőn a szemembe,
s a kezüket bemerítik
kísértetes vizeim
homályteli derűjébe.
 
3
Folyó vagyok.
De olykor-olykor
szilaj vagyok
és hatalmas,
nem tisztelek sem
életet, sem
halált.
Lerobogok
lerontott zuhogókon,
lerobogok haragosan
bosszúsan,
egyre jobban megdöngetem
a köveket,
s egymás után szétmorzsolom
mindet
végtelen kis darabokra.
Az állatok
menekülnek,
futva-futnak,
valahányszor szétáradok
a mezőkön,
valahányszor telehintem
kavicsokkal
a lejtőket,
valahányszor
elárasztom
a házakat, mezőket,
valahányszor
elárasztom
a kapukat és
szívüket,
a testeket
és
szívüket.
 
4
Így van ez, ha
nagyon sietek.
Ha szívekhez
érhetek,
ha beléjük
hatolhatok a
vérükön át,
ha belülről
láthatom meg
őket.
És ilyenkor haragom
lecsillapul,
én magam
fává változom,
megmeredek,
mint a fa,
elhallgatok,
mint egy sziklakő,
s hallgatok csak, mint a,
hallgatok csak, mint a
tövistelen rózsa.
 
5
Folyó vagyok.
Az örök boldogság
folyója
vagyok. Érzem is
már a közeli fuvalmakat,
érzem a szelet
az arcomon,
és utam
a hegyeken, a folyókon,
a tavakon, a mezőkön át
immár végeláthatatlan.