Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Huidobro, Vicente: El célebre océano

Huidobro, Vicente portréja

El célebre océano (Spanyol)

El mar decía a sus olas
Hijas mías volved pronto
Yo veo desde aquí las esfinges
En equilibrio sobre el alambre
Veo una calle perdida en el ojo del muerto
Hijas mías llevad vuestras cartas y no tardéis
Cada vez más rápidos los árboles crecen
Cada vez más rápidas las olas mueren
Los récord de la cabeza son batidos por los brazos
Los ojos son batidos por las orejas
Sólo las voces luchan todavía contra el día
Creéis que oye nuestras voces
El día tan maltratado por el océano
Creéis que comprende la plegaria
Inmensa de esta agua que cruje
Sobre sus huesos

Mirad el cielo muriente y las virutas del mar
Mirad la luz vacía como aquel que abandonó su casa
El océano se fatiga de cepillar las playas
De mirar con un ojo los bajos relieves del cielo
Con un ojo tan casto como la muerte que lo aduerme
Y se aduerme en su vientre

El océano ha crecido de algunas olas
El seca su barba
Estruja su casaca confortable
Saluda al sol en el mismo idioma
Ha crecido de cien olas

Esto se debe a su inclinación natural
Tan natural como su verde
Más verde que los ojos que miran la hierba
La hierba de conducta ejemplar

El mar ríe y bate la cola
Ha crecido de mil olas



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ciudadseva.com

A híres óceán (Magyar)

Azt mondta habjainak a tenger
lányaim gyorsan gyertek vissza
látom innen a dróton táncoló szfinkszeket
látok egy utcát elveszni a halott szemében
lányaim kapjátok kártyáitokat
és ne késlekedjetek
mind gyorsabban nőnek a fák
mind gyorsabban hal meg a hullám
a fej rekordjait megdönti a kar
a szemen túltesz a fül
csak a hangok állnak ellen a napnak
azt hiszitek meghallgat
minket az óceán mostoha napja
azt hiszitek megérti az óceáni csontok fölött
csikorgó víz
roppant könyörgését

Nézzétek a haldokló eget és a tenger gyaluforgácsait
nézzétek az üres fényt ezt az elhagyott házat
az óceánt mely a partok súrolásába fáradt
és fáradt bámulni az ég domborműveit
ártatlan szemmel mint a halál mely elaltatja
bár maga is csak a víz alvó magzatja

Az óceán pár hullámmal nagyobb
szárogatja a szakállát
kicsavarja bő zekéjét
a Nap nyelvén üdvözli a Napot
száz hullámmal nagyobb

Ez természetéből következik
természete olyan mint a zöldje
zöldebb mint a füvet
a fű példás magaviseletét bámuló tekintet

Az óceán nevet és uszonyával csap egy nagyot
ezer hullámmal nagyobb



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. O.

minimap