Iriarte, Tomás de: A kard és a nyárs (La espada y el asador Magyar nyelven)
La espada y el asador (Spanyol)Sirvió en muchos combates una espada tersa, fina, cortante, bien templada, la más famosa que salió de mano de insigne fabricante toledano. Fue pasando a poder de varios dueños, y airosos los sacó de mil empeños. Vendiose en almonedas diferentes, hasta que por extraños accidentes vino, en fin, a parar ¡quién lo diría! A un oscuro rincón de una hostería, donde, cual mueble inútil, arrimada, se tomaba de orín. Una criada por mandato de su amo el posadero, que debía de ser gran majadero, se la llevó una vez a la cocina: atravesó con ella una gallina; y héteme un asador hecho y derecho la que una espada fue de honra y provecho. Mientras esto pasaba en la posada, en la corte comprar quiso una espada cierto recién llegado forastero, transformado de payo en caballero. El espadero, viendo que al presente es la espada un adorno solamente, y que pasa por buena cualquier hoja, siendo de moda el puño que se escoja, díjole que volviese al otro día. Un asador que en su cocina había luego desbasta, afila y acicala, y por espada de Tomás de Ayala al pobre forastero, que no entiende de semejantes compras, se la vende; siendo tan picarón el espadero como fue mentecato el posadero. ¿Mas de igual ignorancia o picardía nuestra nación quejarse no podría contra los traductores de dos clases, que infestada la tienen con sus frases? Unos traducen obras celebradas, y en asadores vuelven las espadas: otros hay que traducen las peores, y venden por espadas asadores.
|
A kard és a nyárs (Magyar)Egy kard sok ütközetben híven szolgált, erős volt, edzett, éles, tudta dolgát, s kiváló mesterének Toledóban méltó dicséretére vált valóban. Egymásután több gazdának kezében, megvédte mindet bátran száz veszélyben. Sokszor fizettek szép summákat érte, amíg egy szép nap balvégzet nem érte s (ki hitte volna) ott maradt magában egy vén fogadó homályos zugában, falhoz támasztva, céltalan szemétként s a rozsda marta. Egyszer egy cselédjét a fogadóban elküldte a gazda - oktondi volt a jámbor és mihaszna -, hogy hozza le és vigye a konyhára, ott egy kopasztott jércét szúrt reája, s annak, mi kardként dicsőséget szerzett, most nyárs módjára forognia kellett. Amíg a konyhán szolgálata tartott, az udvarban venni kivánt egy kardot egy idegen, ki nemrég érkezett meg, és lakájsorból nemességet szerzett. A kardmives, ki első szóra látta, hogy a kardot csupán díszül kívánja, s hogy egyformán jó akármilyen penge, fő, hogy markolatában kedvét lelje, azt mondta néki, jöjjön érte másnap. A konyhában talált egy ócska nyársat, azt kicsiszolta, szépen kivakarta, s egy híres lovag kardjaként eladta a szegény idegennek, ki nem éppen volt járatos jó kardok vételében. Mert oly nagy volt e műves hitványsága, mint a fogadós gazda butasága! - Hasonló hitványsággal s butasággal élni sok fordító miért nem átall, kik olcsó szólamaik mételyét itt e két jeles mester módjára mérik? Van, aki remekművet fordít váltig, de minden kard kezében nyárssá válik, s van olyan, aki fércmunkát talál csak, azután kardként adja el a nyársat.
|