Jiménez, Juan Ramón: A mi alma

Siempre tienes la rama preparada
para la rosa justa; andas alerta
siempre, el oído cálido en la puerta
de tu cuerpo, a la flecha inesperada.

Una onda no pasa de la nada,
que no se lleve de tu sombra abierta
la luz mejor. De noche, estás despierta
en tu estrella, a la vida desvelada

Signo indeleble pones en las cosas.
Luego, tornada gloria de las cumbres,
revivirás en todo lo que sellas.

Tu rosa será norma de las rosas,
tu oír de la armonía, de las lumbres
tu pensar, tu velar de las estrellas.

A kellő rózsát várja mindig ágad;
ezért lépdelsz - míg tested küszöbén egy
forró fül figyel - elébe a végzet
mindahány vaksi, váratlan nyilának.

Egyetlen apró habocska sem árad
a semmiből, hogy ne sodorja éned
szebb fényeit. S az életen, ha éj lett,
őrt éberen a te csillagod áll csak.

Vésel mindenre ronthatlan jelet.
S mit ormok dicsfényeként megpecsételsz,
magadat abba továbbélni osztod.

Rózsád lesz mértéke a többinek;
az összhangé füled; a fényeké lesz
eszméd; s az égé éber éji posztod.