Jiménez, Juan Ramón: Fekete szél, fehér hold (Vientro negro, luna blanca... Magyar nyelven)

   Viento negro, luna blanca.

Noche de Todos los Santos.

Frío. Las campanas todas

de la tierra están doblando.

   El cielo, duro. Y su fondo

da un azul iluminado

de abajo, al romanticismo

de los secos campanarios.

   Faroles, flores, coronas

– ¡campanas que están doblando! –

...Viento largo, luna grande,

noche de Todos los Santos.

...Yo voy muerto, por la luz

agria de las calles; llamo

con todo el cuerpo a la vida;

quiero que me quieran; hablo

a todos los que me han hecho

mudo, y hablo sollozando,

roja de amor esta sangre

desdeñosa de mis labios.

   ¡Y quiero ser otro, y quiero

tener corazón, y brazos

infinitos, y sonrisas

inmensas, para los llantos

aquellos que dieron lágrimas

por mi culpa!

                    ...Pero, ¿acaso

puede hablar de sus rosales

un corazón sepulcrado?

   – ¡Corazón, estás bien muerto!

¡Mañana es tu aniversario! –

   Sentimentalismo, frío.

La ciuded está doblando.

Luna blanca, viento negro.

Noche de Todos los Santos.

  Fekete szél és fehér hold.

Mindenszentek éjszakája.

Fagy. A föld minden haragját

kongatják az éjszakába.

  Az ég kemény. Rávetődik

kéken derengő világa

alulról a romantikus

és ösztövér haranglábra.

  Mécses, virág és koszorú,

- meg a harangok zúgása! -

...Hosszú a szél, fehér a hold.

Mindenszentek éjszakája.

  Holtan járok az utcákon,

fanyar fényben és kiáltva

szólongatom az életet:

szeressetek! De hiába

szólok ahhoz, aki engem

kárhozatott némaságra,

ajkamból a vér kicsorran

rőt, szerelmes zokogásba.

  Ha más volnék, s más a s

s karom végtelen, kitárva,

nagy mosolyba, mindazoké 

akik megkönnyezték árva

bűneimet!

               ... Szólhat tán a

rózsákról az, kinek szíve

temetőföldbe van ásva?

  - Jól meghaltál, szívem! S

születésednek napjára! -

  Érzelgősség fagyban. Fázva.

Város, harangok zúgása.

Fehér hold és fekete szél.

Mindenszentek éjszakája.