León, Fray Luis de: Petrarca-imitáció (Agora Con La Aurora Magyar nyelven)

Agora con la aurora se levanta

mi Luz; agora coge en rico nudo

el hermoso cabello; agora el crudo

pecho ciñe con oro, y la garganta;

agora vuelta al cielo, pura y santa,

las manos y ojos bellos alza, y pudo

dolerse agora de mi mal agudo;

agora incomparable tañe y canta.

Ansí digo y, del dulce error llevado,

presente ante mis ojos la imagino,

y lleno de humildad y amor la adoro;

mas luego vuelve en sí el engañado

ánimo, y conociendo el desatino,

la rienda suelta largamente al lloro.

„Ím serken én világom már a hajnal

fényével, ím most dús kontyba szedetten

omlik le szép haja, ím most kegyetlen

keblét övezi és nyakát arannyal.

Most íme felpillant, szent, tiszta angyal,

karját kitárja, szeme égre rebben;

ím most fájlalja kínom, mely szünetlen;

ím énekel most csengő égi hanggal."

Így szólok, s édes csalatásba hullva

szemem elé idézem drága képét,

s imádom őt vágyón, alázatosan;

hanem a megtévesztett lélek újra

magába tér, és tudván dőreségét,

nem kíván már, csak sírni, sírni hosszan.