Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Lihn, Enrique: Monólogo del viejo con la muerte

Lihn, Enrique portréja

Monólogo del viejo con la muerte (Spanyol)

Y bien, eso era todo.
Aquí tiene la vida, mírese en ella como en un espejo,
empáñela con su último suspiro.
Este es Ud. de niño, entre otros niños de su edad;
¿se reconocería a simple vista?
Le han pegado en la cara, llora a lágrima viva,
le han pegado en la cara.
 
Allí está varios añoa después, con su abuelo
frente al primer cadáver de su vida.
Llora al viejo, parece que lo llora
pero es más bien el miedo a lo desconocido.
El vuelo de una mosca lo distrae.
 
Y aquí vienen sus vicios, las pequeñas alegrías de un cuerpo
reducido a su mínima expresión,
quince años de carne miserable;
y las virtudes, ciertamente, que luchan
con gestos más vacíos que ellas mismas.
Un gran amor, la perla de su barrio
le roba el corazón alegremente
pora jugar con él a la pelota.
El seminario, entonces,
le han pegado en la cara. Ud. pone la otra;
pero Dios dura poco, los tiempos han cambiado
y helo aquí cometiendo una herejía.
Véase en ese trance, eso era todo:
asesinar a un muerto que le grita: no existo.
Existen Marx y el diablo.
 
Recuerde, ese es Ud. a los treinta años;
no ha podido casarse
con su mujer, con la mujer de otro.
Vive en un subterráneo, en una cripta
de lo que se le ofrece, sin oficio,
esqueléticamente, como un santo.
Defotro mundo viene ciertas noches
a visitarlo el padre de su padre:
—Vuelve sobre tus pasos, hijo mío, renuncia
al paraíso rojo que te chupa la sangre.
Total, si el mundo cambia a cañonazos,
antes que nada morirán los muertos.
Piensa en ti mismo, instala tu pequeño negocio.
Todo empieza por casa.
 
Mírese bien, es Ud. ese hombre
que remienda eu única camisa
llorando secamente en la penumbra.
Viene de la estación, se ha ido alguien,
pero no era el amor, sólo una enferma
de cierta edad, sin hijos, decidida a olvidarlo
en el momento mismo de ponerse en marcha.
Ud. se pone en su lugar. No sufre.
 
¿Eso era el amor? Y bien, sí, era eso.
Tranquilo. Una mujer de cierta edad. Tranquilo.
Mírela bien, ¿quién era? Ya no Ja reconoce,
es ella, la que odia sus calcetines rotos,
la que le exige y le rechaza un hijo,
la que finge dormir cuando Ud. llega a casa,
la que le espanta el sueño para pedirle cuentas,
la que se ríe de sus libros viejos,
la que le sirve un plato vacío, con sarcasmo,
la que amenaza con entrar de monja,
la que se eclipsa al fin entre la muchedumbre.
 
Y bien, eso era todo. Véase Ud. de viejo
entre otros viejos de su edad, sentado
profundamente en una plaza pública.
Agita Ud. los pies, le tiembla un ojo,
lo evitan las palomas que comen a sus pies
el pan que Ud. Ies da para atraérselas.
Nadie lo reconoce, ni Ud. mismo
se reconoce cuando ve su sombra.
Lo hace llorar la música que nada le recuerda.
Vive de sus olvidos
en el abismo de una vieja casa.
¿Por qué pues no morir tranquilamente?
¿A qué viene todo esto?
Basta, cierre los ojos;
no se agite, tranquilo, basta, basta.
Basta, hasta, tranquilo, aquí tiene la muerte.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://gatopistola.blogspot.hu

Az öreg monológja a halállal (Magyar)

Hát igen, ennyi volt csak.
Tessék, az élete, nézze benne magát, mint egy tükörben,
párázza be végső leheletével.
Ez a gyerek ön itt, magakorú gyerekek közt;
magára ismer, ha csak rátekint így?
Éppen arcul ütötték, eleven könnyeket sír,
éppen arcul ütötték.
 
És ott van, számos évvel később, a nagypapával,
élete első holttestére bámul.
Az öreget siratja, azt hihetni,
de csak az ismeretlentől riadt meg.
Egy légy röpte is elvonja figyelmét.
 
S itt a bűnei jönnek, egy önkifejezésre
képtelenné silányult test apró élvei,
tizenöt évnyi nyomora a húsnak;
és az erények, nos igen, a maguknál
is üresebb gesztusokkal csatázók.
Nagy szerelem, a városrész virága,
az ön szívét kacagva elrabolja,
csak hogy kedvére labdázzék vele.
S a szeminárium:
arcul ütik, s ön tartja másik arcát,
de Isten nem tart soká, változnak az idők;
s íme máris eretnekségbe téved.
Nézze meg itt magát, ennyi volt csak: megölni
egy halottat, ki önnek így kiált: „nem vagyok!"
Marx van csak és az ördög.
 
S emlékezzék: ez itt ön, harmincévesen;
lám, nem kelhettek egybe
asszonyával, egy másnak asszonyával.
Alagsorban lakik, szobája kripta,
él amiből lehet, állástalan
sorvadozik, csontvázként, mint a szentek.
A másvilágról olyik éjszakán
apjának apja jön látogatóba:
- Fordulj vissza, fiam, és mondj le erről
a vörös édenről, mely szíjja véred.
Hisz ha a világ ágyúszótól változik,
a halottak hullnak el legelőször.
Gondolj magadra, nyisd meg kicsinyke üzleted,
a legelső az otthon.
 
Nézze csak jól meg, ön itt ez az ember,
ki foltozza egyetlen árva ingét,
szárazon zokogva a félhomályban.
Az állomásról jött, valaki útra kelt,
de nem a szerelem volt, csupán egy beteg asszony,
javakorú és meddő, aki el van tökélve,
hogy elfelejti önt, mire a vonat indul.
Helyébe képzeli magát. Nem is fáj.
 
Ez volt a szerelem? Nos igen, ez volt.
Nyugalom. Javakorú asszony. Csak nyugalom.
Nézze meg jól, ki volt. Látom, már rá sem ismer.
Ő az, aki utálja a lyukas zoknikat,
aki gyermeket áhít s mégsem fogad el öntől,
aki alvást tettet, ha hazatér ön este,
aki álmát elűzi számonkérő szavakkal,
aki öreg könyveit kikacagja,
aki üres tányért tesz gúnyosan asztalára,
aki fenyegeti, hogy apácának áll,
és aki elvegyül végül a sokaságban.
 
Hát igen, ennyi volt csak. S most itt van öregen,
más öregek között elüldögélve
egy sétatéren, és magába mélyed.
Lábát lóbálja, egyik szeme reszket,
galambok óvakodnak, lábánál eszegetve
a morzsát, mellyel csalogatja őket.
Senki sem ismer önre, ön sem ismer
magára, mikor megpillantja árnyát.
Zene ríkatja meg, mely semmit sem idéz fel.
A feledésből él csak
roskadt házában, mint egy szakadékban.
Miért ne halna hát meg csendbe, békén?
Mire vezetne mindez?
Elég, zárja szemét le,
ne mozduljon, elég, csitt, csitt, nyugodtan.
Csitt, csitt, elég, nyugodtan, tessék, itt a halál.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap