Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Lugones, Leopoldo: 10. La alcoba solitaria (Los doce gozos)

Lugones, Leopoldo portréja

10. La alcoba solitaria (Los doce gozos) (Spanyol)

El diván dormitaba; las sortijas
brillaban frente a la oxidada aguja,
y un antiguo silencio de Cartuja
bostezaba en las lúgubres rendijas.

Sentía el violín entre prolijas
sugestiones, cual lánguida burbuja,
flotar su extraña anímula de bruja
ahorcada en las unánimes clavijas.

No quedaba de ti más que una gota
de sangre pectoral, sobre la rota
almohada. El espejo opalescente

estaba ciego. Y en el fino vaso,
como un corsé de inviolable raso
se abría una magnolia dulcemente.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poesi.as

10. Magányos hálófülke (A tizenkét gyönyör) (Magyar)

Szunnyadt a kerevet. Rozsdás-szerényen
ragyogtak régi tűid, gyűrűid,
s beásított az ásatag, avítt
kolostor-csönd a gyászos zsalurésen.

Mint buborékot, álmok özönében
pengni hallotta saját hangjait
az elvarázsolt hegedű, amint
vonóra vágyott méla húrja éppen.

Sehol se voltál már. Csak melled árva
vércsöppjét őrizte a tépett párna.
A vak tükörre opálos homály hullt.

S a díszes vázában, mint ittfelejtett
fűző, mint fényes, gyűrhetetlen selymek,
egy magnólia édesen kitárult.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

minimap