Machado, Antonio: Az efemér holnap (El mañana efimero Magyar nyelven)

La España de charanga y pandereta,

cerrado y sacristía,

devota de Frascuelo y de María,

de espíritu burlón y alma inquieta,

ha de tener su marmol y su día,

su infalible mañana y su poeta.

En vano ayer engendrará un mañana

vacío y por ventura pasajero.

Será un joven lechuzo y tarambana,

un sayón con hechuras de bolero,

a la moda de Francia realista

un poco al uso de París pagano

y al estilo de España especialista

en el vicio al alcance de la mano.

Esa España inferior que ora y bosteza,

vieja y tahúr, zaragatera y triste;

esa España inferior que ora y embiste,

cuando se digna usar la cabeza,

aún tendrá luengo parto de varones

amantes de sagradas tradiciones

y de sagradas formas y maneras;

florecerán las barbas apostólicas,

y otras calvas en otras calaveras

brillarán, venerables y católicas.

El vano ayer engendrará un mañana

vacío y ¡por ventura! pasajero,

la sombra de un lechuzo tarambana,

de un sayón con hechuras de bolero;

el vacuo ayer dará un mañana huero.

Como la náusea de un borracho ahíto

de vino malo, un rojo sol corona

de heces turbias las cumbres de granito;

hay un mañana estomagante escrito

en la tarde pragmática y dulzona.

Mas otra España nace,

la España del cincel y de la maza,

con esa eterna juventud que se hace

del pasado macizo de la raza.

Una España implacable y redentora,

España que alborea

con un hacha en la mano vengadora,

España de la rabia y de la idea.

E térzenés, csörgődobos Spanyolhon,

mely - sekrestyéje zárva -

Szűz Máriát és Frascuelót imádja

s gunyoros és nyugodt - valami módon

márványkövét s Napját meg kell találja,

hogy költője s holnapja ráragyogjon.

Mihaszna tegnap nemzi majd fiát, a

léhát, ki - hálisten - soká nem élhet.

Kéteshírű és eszelős legény lesz,

hóhér és a tekepálya királya,

franciás realista - némiképpen

a pogány Párizst formázó - divatfi,

de spanyolos is: érti jól, miként kell

a kézenfekvő vétket megragadni.

E hitvány honnak, mely ásít s imát mond,

s kártyát cinkel, botrányt les búban ázva,

a hitvány hon, amely egyáltalán ha

fejét használja, öklel és imát mond,

sokáig szül még fiakat, sokáig,

kik szeretik szent ceremóniáit

s a szent formákat és tradíciókat:

nő majd szakállak apostoli bokra

s új koponyák újonnan kopaszodnak

tisztesen s katolikusan ragyogva.

Mihaszna tegnap nemzi majd fiát, a

léhát, ki - hálisten - soká nem élhet:

kéteshírű és eszelős kísértet,

hóhér és a tekepálya királya,

légüres tegnap sarja, léha, báva.

Mint a silány bor bódította részeg

hányása, híg piros fény koszorúzza

a gránit-csúcsokat, rossz bűze mérgez;

csömörletes holnap írt jelt negédes

és pragmatikus mai alkonyunkra.

De új Spanyolhon éled,

spanyol hazája vésőnek s pörölynek,

örök ifjúként támad, bárha érett,

s a fajta dús múltjából már kitörhet;

Spanyolország, mely megváltó s kegyetlen,

a pirkadó Spanyolhon:

népe fejszét suhint, bosszúra serken,

hogy földjén eszme és düh összeforrjon.