Machado, Antonio: Una España joven

…Fué un tiempo de mentira, de infamia. A España toda,

la malherida España, de carnaval vestida

nos la pusieron, pobre y escuálida y beoda,

para que no acertara la mano con la herida.

Fué ayer; éramos casi adolescentes; era

con tiempo malo, encinta de lúgubres presagios,

cuando montar quisimos en pelo una quimera,

mientras la mar dormía ahita de naufragios.

Dejamos en el puerto la sórdida galera,

y en una nave de oro nos plugo navegar

hacia los altos mares, sin aguardar ribera,

lanzando velas y anclas y gobernalle al mar.

Ya entonces, por el fondo de nuestro sueño -herencia

de un siglo que vencido sin gloria se alejaba --

un alba entrar quería; con nuestra turbulencia

la luz de las divinas ideas batallaba.

Mas cada cual el rumbo siguió de su locura;

agilitó su brazo, acreditó su brío;

dejó como un espejo bruñida su armadura

y dijo: "El hoy es malo, pero el mañana ... es mío".

Y es hoy aquel mañana de ayer... Y España toda,

con sucios oropeles de carnaval vestida

aún la tenemos: pobre y escuálida y beoda;

mas hoy de un vino malo: la sangre de su herida.

Tú, juventud más joven, si de más alta cumbre

la voluntad te llega, irás a tu aventura,

despierta y transparente a la divina lumbre,

como el diamante clara, como el diamante pura.

Hazugság és galádság kora volt az. A sebzett

s farsangi maskarákba bújt Spanyolhont, az árvát

hagyták ránk, ösztövér volt, szegény, s mind részegebb lett,

immár ujjai önnön sebeit sem találták.

Szinte kamaszkorunk volt az a Tegnap nekünk - s mi

gonosz kor volt! hasas már baljós előjelekkel,

egy ábrándot akartunk akkor szőrén megülni,

s aludt hajótöréstől csömörlötten a tenger.

A mocskos, ócska gályát kikötőben feledve

fényes arany-hajónkon méltóztatott hajóznunk,

nem lesve part felé, csak ki, a nyílt tengerekre,

vízbe vetvén a kormányt, a vitorlát s a horgonyt.

Már akkor álmaink mély ölén - egy dicstelen, vert

menekvő, gyáva század szebb örökségeképpen -

hajnal készült foganni; isteni-fényesen kelt

az eszmék hada harcra nyüzsgésünk ellenében.

De ki-ki járta egyre csak a maga bolondját,

karját edzette s szívét, szívós lelkesedéshez,

gerjedelmei vásott vértjét, vasát csiszolták,

és így szólt: a ma rossz, ám a holnap már enyém lesz.

S ma van holnapja annak a tegnapnak… Spanyolhon -

csupa arany-cirádás, mocskos farsangi pompa -

miénk még, ösztövéren, részegen és nyomorgón,

de rossz bortól - sebének vérétől - tántorog ma.

Te ifjabb ifjuság, ha magasabb csúcsra hágna

akarásod, hiszem, hogy te kalandodba éber

szemmel szállsz majd, sugárzón az égi ragyogásba,

áttetszőn, mint a gyémánt és gyémánt-tiszta fénnyel.