Machado, Manuel: Los fusilamientos de la Moncloa (Goya)

Él lo vio...Noche negra, luz de infierno...

Hedor de sangre y pólvora, gemidos...

Unos brazos abiertos, extendidos  

en ese gesto de dolor eterno.            

Una farola en tierra casi alumbra

con un halo amarillo que horripila

de los fusiles la uniforme fila,

monótona y brutal en la penumbra.

Maldiciones, quejidos...Un instante

primero que la voz de mando suene,

un fraile muestra el implacable cielo.

Y en convulso montón agonizante,

 a medio rematar, por tandas viene

 la eterna carne de cañón al suelo.

Ő látta... Setét éj, pokoli fénycsík...

Vér- és lőporszag, keserves nyögések...

Néhány kinyúlt kar, furcsa módon szétnyílt

gesztusai az örök szenvedésnek.

Pislogó, sárga fény, alig világít,

inkább rémisztő a földön a lámpa,

s csak a puskák egyhangú sora látszik,

a homályban puskák brutális árnya.

Szitkok, jajok... Egy kurta pillanat csak,

mielőtt eljön a vezényszó perce,

egy pap lesi szavát a zordon égnek.

S a rángatódzó, véres forgatagnak

örvényeiben halálra sebezve

a mindenkori ágyútöltelékek.