Manrique, Gómez: Egy hölgyre, aki elfedte arcát (A una dama que iba cubierta Magyar nyelven)

El corazón se me fue

donde vuestro vulto vi,

e luego vos conocí

al punto que vos miré;

que no pudo facer tanto,

por mucho que vos cubriese

aquel vuestro negro manto,

que no vos reconosciese.

Que debajo se mostraba

vuestra gracia y gentil aire,

y el cubrir con buen donaire

todo lo manifestaba;

así que con mis enojos

e muy grande turbación

allá se fueron mis ojos

do tenía el corazón.

Szívem szökve elszaladt,

mihelyt feltűnt termeted,

mivel felismertelek,

alighogy megláttalak.

Éjszín kendőd takarhatta

volna arcod bár ezerszer:

arra nem lehet hatalma,

hogy én ne ismerjelek fel.

Megmutatkozott alatta

kedvességed, lényed bája,

rejtőzésed gráciája

mindenestül megmutatta.

Így, hánykódva izgatott, dúlt

dühöm s zavarom között,

a szemem is odafordult,

ahová szívem szökött.