Martínez Villena, Rubén: Jaj, tudjuk, arra nincs mód… (Motivos de la angustia indefinida Magyar nyelven)

¡Oh, consciente impotencia, para vencer la empresa 
de traducir al verso la aspiración informe! 
Angustia irremediable: conservar inconfesa 
la tragedia monótona del vivir uniforme! ...

¡Y temer el ansiado reposo; donde cesa 
esta resignación a seguir inconforme 
de todo: de sí mismo, del labio que se besa, 
de la verdad pequeña y del Enigma enorme!

Sufrir el infructuoso cerebralismo insano, 
-el cruel distanciamiento del espíritu hermano, 
la maldición de Palas en la gracia de Apolo...

Y en el continuo esfuerzo hacia lo inasequible 
quedar, al fin, aislado, ¡perpetuamente solo, 
igual que un verso de consonancia imposible!  

Jaj, tudjuk, arra nincs mód, nem nyerhető a játszma,
hogy alaktalan óhajt formáljunk meg a versben!
Aggodalmunkra nincs ír, hogy únt tragédiája
egyhangú életünknek bevallatlan ne zengjen…,

s féljük vágyott nyugalmunk, hol véget ér a kába
tűrés, hogy lázadozzunk továbbra is veszetten,
mindennel, csókolt szájjal s magunkkal szembeszállva,
a parányi igazság s a roppant Titok ellen!

A meddő kiagyaltság sorvaszt: beteg egészen;
nyögjük az emberszellem gyilkos távoliságát,
Apollón gráciája megsínyli Pallasz átkát…

Az el nem érhető vonz, s e konok törtetésben
magunk maradunk végül, örök-elszigetelten,
mint verssor, mely sután cseng, rímtelen s lehetetlen!