Martos, Marco: Homenaje (detalle)

¡Bahía de sombras!
Viscoso todavía, puedes atisbar la nueva trivialidad,
la sucesión endemoniadad imágenes y gritos
de los que anuncian que se avecina,
que ya es llegada la edad de una historia fecunda;
empero una dulce canción vence a los altavoces
más potentes: en cámara lenta, irrepetible,
junto a un borracho-beodo, una muchacha-doncella
extiende las yemas, a renglón, los nudillos
y, mirada muy cerca, con las palmas aprieta-apreta
el cuello-pescuezo del dionisiaco-apolíneo-bebedor;
¿lo mata? no, lo acaricia, lo cubre de flores-rosas;
él responde con besos. Ambos beben el néctar,
de verde botella, no el verde limón.
 
Quedaba escanciado para ti el más oscuro,
el más astuto veneno. Tú, que no cojo,
ni manco, ni bizco, ni tuerto,
deshecho, vivo como nadie.

Árnyak puha öble!
Még síkos-ragacsosan érheted tetten az új közhelyeket,
képek és ordibálások ördögi sorozatát,
mert hirdetik fennen, hogy jön, hogy közeleg,
hogy itt is van már a történelem termékeny kora;
ám egy mézédes dallam lesz úrrá a legpotensebb
hangszórókon: lassított felvételben, megismételhetetlenül
egy bambán-kába részeg felé szüzecske-süldőlány
nyújtja ki ujjacskáit sorban, ujjai puha bögyét,
és -nagyon közelről nézve- tenyerével szorítja-markolássza
a dionüszoszi-apollói-vedelő torkát-nyakát;
megöli? fojtogatja? nem, simogatja, virággal-rózsával borítja,
az meg csókokkal válaszol. Zöld palackból
nem zöld citromlevet, nektárt szürcsölnek.
 
Kiméretett hát számodra is a legsötétebb,
a legravaszabb méreg. Számodra, ki se sánta,
se béna, se kancsi, se félvak nem vagy,
eldobott rongy csak, és élő, mint senki más.