Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Mistral, Gabriela: Táncosnő (La bailarina Magyar nyelven)

Mistral, Gabriela portréja

La bailarina (Spanyol)

  La bailarina ahora está danzando
la danza del perder cuanto tenía.
Deja caer todo lo que ella había,
padres y hermanos, huertos y campiñas,
el rumor de su río, los caminos,
el cuento de su hogar, su propio rostro
y su nombre, y los juegos de su infancia
como quien deja todo lo que tuvo
caer de cuello y de seno y de alma.
 
  En el filo del día y el solsticio
baila riendo su cabal despojo.
Lo que avientan sus brazos es el mundo
que ama y detesta, que sonríe y mata,
la tierra puesta a vendimia de sangre,
la noche de los hartos que ni duermen
y la dentera del que no ha posada.
 
  Sin nombre, raza ni credo, desnuda
de todo y de sí misma, da su entrega,
hermosa y pura, de pies voladores.
Sacudida como árbol y en el centro
de la tornada, vuelta testimonio.
 
  No está danzando el vuelo de albatroses
salpicados de sal y juegos de olas;
tampoco el alzamiento y la derrota
de los cañaverales fustigados.
Tampoco el viento agitador de velas,
ni la sonrisa de las altas hierbas.
 
  El nombre no le den de su bautismo.
Se soltó de su casta y de su carne
sumió la canturia de su sangre
y la balada de su adolescencia.
 
  Sin saberlo le echamos nuestras vidas
como una roja veste envenenada
y baila así mordida de serpientes
que alácritas y libres le repechan
y la dejan caer en estandarte
vencido o en guirnalda hecha pedazos.
 
  Sonámbula, mudada en lo que odia,
sigue danzando sin saberse ajena
sus muecas aventando y recogiendo
jadeadora de nuestro jadeo,
cortando el aire que no la refresca
única y torbellino, vil y pura.
 
  Somos nosotros su jadeado pecho,
su palidez exangüe, el loco grito
tirado hacia el poniente y el levante
la roja calentura de sus venas,
el olvido del Dios de sus infancias.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gabrielamistral.uchile.cl

Táncosnő (Magyar)

  A ballerina belekezd a táncba,
melyben elveszti mindazt, mije csak van.
Pusztulni hagy mindent, mi az övé volt,
apját s bátyját, kertjét s termő mezőit,
folyója neszét s útjai zaját is,
otthona támaszát, tulajdon arcát,
nevét s kislánykori hajasbabáit,
mint aki széthány mindent, mire büszke,
s nyakát s keblét és lelkét tékozolja.
 
  Az alkonyfény s napforduló határán
lejt kifosztott tisztességén kacagva.
Mit két karja elhessent, a világ az,
mely szeret s utál, mely mosolyog és öl,
a föld, mely vérszüretre alkonyul be,
a sosem alvó dúsgazdagok éje,
s félsze annak, kit nem vár éji szállás.
 
  Név, faj s hitvallás nélkül, mindenéből
s magából kivetkőzve, tiszta szépen
libben két lepke-röptű lenge lábán.
Falombként rezdül, s a visszavivő út
közepén elsusogja vallomását.
 
  Nem táncolja sós tajtékkal befröcskölt
albatrosz habjátékos csapdosását,
sem az örvénylő orkán ostorozta
nádasok lázadását és bukását,
a vitorlát széttépő szélvihart sem,
sem mosolygását a magas füveknek.
 
  Keresztelőn kapott nevén ne hívják.
Elszakadt családjától, s a husába
belefojtotta vére dallamívét
és serdülőkorának balladáját.
 
  Lába elé vetettük életünket,
ész nélkül, mérgezett, rőt üstökösként,
így táncolt tovább, s mardosták a kígyók,
szabadon, kéjjel rájatekerőztek,
mint legyőzött lobogót, összerongyolt
virágfüzért lerántották a sárba.
 
  Azzá váltan, mit gyűlölt, alvajárón
táncol tovább csak, szinte öntudatlan,
- görcsös fintorokat vetve s aratva,
a zihálásunkkal együtt zihálva,
csápol a légbe, amely nem üdíti:
magányos, nyughatatlan, léha, szűzi.
 
  Mi magunk vagyunk zúgó melle, sápadt,
vérszegény lénye, az őrült sikoltás,
mely elrivall keletre és nyugatra,
a vörös láz erei áramában,
feledett Istene gyermekkorának.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaM. Z.

Kapcsolódó videók


minimap