Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Mistral, Gabriela: Otoño

Mistral, Gabriela portréja

Otoño (Spanyol)

A esta alameda muriente

he traído mi cansancio,

y estoy ya no sé qué tiempo

tendida bajo los álamos,

que van cubriendo mi pecho

de su oro divino y tardo.

 

Sin un ímpetu la tarde

se apagó tras de los álamos.

Por mi corazón mendigo

ella no se ha ensangrentado.

Y el amor al que tendí,

para salvarme, los brazos,

se está muriendo en mi alma

como arrebol desflocado.

 

Y no llevaba más que este

manojito atribulado

de ternura, entre mis carnes

como un infante, temblando,

¡Ahora se me va perdiendo

como un agua entre los álamos;

pero es otoño, y no agito,

para salvarlo, mis brazos!

 

En mis sienes la hojarasca

exhala un perfume manso.

Tal vez morir sólo sea

ir con asombro marchando

entre un rumor de hojas secas

y por un parque extasiado.

 

Aunque va a llegar la noche,

y estoy sola, y ha blanqueado

el suelo un azahar de escarcha,

para regresar no me alzo,

ni hago lecho, entre las hojas,

ni acierto a dar, sollozando,

un inmenso Padre Nuestro

por mi inmenso desamparo.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.materialdelectura.unam.mx

Ősz (Magyar)

Nyárfák alá a haldokló fasorba

vonszoltam megtört testemet

és itt fekszem, már nem tudom mióta

elernyedten a fák alatt

a fák alatt s az alkonyat

rőt aranyát szívemre szórja.

 

Kihuny lassan a nap korongja

a fák felett, a fák felett

nem az én koldus szívemet

siratja ez a vérző pompa

kitártam pilledt karomat

a vágy után hogy lelkem óvja -

vagy hamvad bennem haldokolva

mint e rozsdás tar alkonyat.

 

A szikrányi vágy éltetett

fájó testembe oltva

e szikrányi vágy - reszketek

mint egy didergő kisgyerek -

elsurran mint a csöpp patak

a fák alatt a fák alatt

de ősz van, ősz, lehull karom -

többé nem tartja vissza.

 

Holt avar hinti illatát

a homlokomra halkan

óh tán a halál semmi más

csak hosszú kábult baktatás

a bűvös őszi parkon át

a zörgő holt avarban.

 

Hadd jöjjön hát az éj

a mély magány

hadd hintse szerteszét a dér

fehér szirmát - nem mozdulok

nem is vetem avarba ágyam

szavam sincs többé a fohász

egy hosszú, hosszú zokogás

a végtelen magányban.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://blog.xfree.hu/myblog.tvn

minimap