Mistral, Gabriela: Otoño
Otoño (Spanyol)A esta alameda muriente he traído mi cansancio, y estoy ya no sé qué tiempo tendida bajo los álamos, que van cubriendo mi pecho de su oro divino y tardo.
Sin un ímpetu la tarde se apagó tras de los álamos. Por mi corazón mendigo ella no se ha ensangrentado. Y el amor al que tendí, para salvarme, los brazos, se está muriendo en mi alma como arrebol desflocado.
Y no llevaba más que este manojito atribulado de ternura, entre mis carnes como un infante, temblando, ¡Ahora se me va perdiendo como un agua entre los álamos; pero es otoño, y no agito, para salvarlo, mis brazos!
En mis sienes la hojarasca exhala un perfume manso. Tal vez morir sólo sea ir con asombro marchando entre un rumor de hojas secas y por un parque extasiado.
Aunque va a llegar la noche, y estoy sola, y ha blanqueado el suelo un azahar de escarcha, para regresar no me alzo, ni hago lecho, entre las hojas, ni acierto a dar, sollozando, un inmenso Padre Nuestro por mi inmenso desamparo.
|
Ősz (Magyar)Nyárfák alá a haldokló fasorba vonszoltam megtört testemet és itt fekszem, már nem tudom mióta elernyedten a fák alatt a fák alatt s az alkonyat rőt aranyát szívemre szórja.
Kihuny lassan a nap korongja a fák felett, a fák felett nem az én koldus szívemet siratja ez a vérző pompa kitártam pilledt karomat a vágy után hogy lelkem óvja - vagy hamvad bennem haldokolva mint e rozsdás tar alkonyat.
A szikrányi vágy éltetett fájó testembe oltva e szikrányi vágy - reszketek mint egy didergő kisgyerek - elsurran mint a csöpp patak a fák alatt a fák alatt de ősz van, ősz, lehull karom - többé nem tartja vissza.
Holt avar hinti illatát a homlokomra halkan óh tán a halál semmi más csak hosszú kábult baktatás a bűvös őszi parkon át a zörgő holt avarban.
Hadd jöjjön hát az éj a mély magány hadd hintse szerteszét a dér fehér szirmát - nem mozdulok nem is vetem avarba ágyam szavam sincs többé a fohász egy hosszú, hosszú zokogás a végtelen magányban.
|