Alberto Rojas Jiménez Viene Volando (Spanyol)
Entre plumas que asustan, entre noches,
entre magnolias, entre telegramas,
entre el viento del Sur y el Oeste marino,
vienes volando.
Bajo las tumbas, bajo las cenizas,
bajo los caracoles congelados,
bajo las últimas aguas terrestres,
vienes volando.
Más abajo, entre nińas sumergidas,
y plantas ciegas, y pescados rotos,
más abajo, entre nubes otra vez,
vienes volando.
Más allá de la sangre y de los huesos,
más allá del pan, más allá del vino,
más allá del fuego,
vienes volando.
Más allá del vinagre y de la muerte,
entre putrefacciones y violetas,
con tu celeste voz y tus zapatos húmedos,
vienes volando.
Sobre diputaciones y farmacias,
y ruedas, y abogados, y navíos,
y dientes rojos recién arrancados,
vienes volando.
Sobre ciudades de tejado hundido
en que grandes mujeres se destrenzan
con anchas manos y peines perdidos,
vienes volando.
Junto a bodegas donde el vino crece
con tibias manos turbias, en silencio,
con lentas manos de madera roja,
vienes volando.
Entre aviadores desaparecidos,
al lado de canales y de sombras,
al lado de azucenas enterradas,
vienes volando.
Entre botellas de color amargo,
entre anillos de anís y desventura,
levantando las manos y llorando,
vienes volando.
Sobre dentistas y congregaciones,
sobre cines, y túneles y orejas,
con traje nuevo y ojos extinguidos,
vienes volando.
Sobre tu cementerio sin paredes
donde los marineros se extravían,
mientras la lluvia de tu muerte cae,
vienes volando.
Mientras la lluvia de tus dedos cae,
mientras la lluvia de tus huesos cae,
mientras tu médula y tu risa caen,
vienes volando.
Sobre las piedras en que te derrites,
corriendo, invierno abajo, tiempo abajo,
mientras tu corazón desciende en gotas,
vienes volando.
No estás allí, rodeado de cemento,
y negros corazones de notarios,
y enfurecidos huesos de jinetes:
vienes volando.
Oh amapola marina, oh deudo mío,
oh guitarrero vestido de abejas,
no es verdad tanta sombra en tus cabellos:
vienes volando.
No es verdad tanta sombra persiguiéndote,
no es verdad tantas golondrinas muertas,
tanta región oscura con lamentos:
vienes volando.
El viento negro de Valparaíso
abre sus alas de carbón y espuma
para barrer el cielo donde pasas:
vienes volando.
Hay vapores, y un frío de mar muerto,
y silbatos, y mesas, y un olor
de mańana lloviendo y peces sucios:
vienes volando.
Hay ron, tú y yo, y mi alma donde lloro,
y nadie, y nada, sino una escalera
de peldańos quebrados, y un paraguas:
vienes volando.
Allí está el mar. Bajo de noche y te oigo
venir volando bajo el mar sin nadie,
bajo el mar que me habita, oscurecido:
vienes volando.
Oigo tus alas y tu lento vuelo,
y el agua de los muertos me golpea
como palomas ciegas y mojadas:
vienes volando.
Vienes volando, solo solitario,
solo entre muertos, para siempre solo,
vienes volando sin sombra y sin nombre,
sin azúcar, sin boca, sin rosales,
vienes volando. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.neruda.uchile.cl |
|
Alberto Rojas Jiménez röpülve jön (Magyar)
Ijesztő tollak között, éjszakák közt,
magnóliák közt, sürgönyök között,
a déli és a sós nyugati szél közt
szállsz ide, röppensz.
A sírok alatt, hamvak alatt lent, lent,
a fagyba dermedt csigák alatt és a
legvégső földi vizek alatt úszva
szállsz ide, röppensz.
Még mélyebben, az elmerült leányok
és vak növények, tört halak között,
még lejjebb, újra fellegek között
szállsz, ideröppensz.
Túl, túl a véren és a csontokon,
és túl kenyéren, túl a boron is,
még a tűzön is túl
szállsz, ideröppensz.
Az eceten és a halálon is túl,
rothadások és ibolyák között,
égi hangoddal, nedves cipőiddel
szállsz, ideröppensz.
Megyeházak és patikák fölött,
és kerekek és ügyvédek és bárkák,
frissen kitépett rőt fogak fölött
szállsz ide, röppensz.
Süppedt cserepes városok fölött,
hol hajfonatuk nagy nők bontogatják
széles kezekkel s tűnt fésűk fogán,
szállsz, ideröppensz.
A kocsmák mellett, ahol langyos és
tétova kézzel nő a bor, a csöndben,
vörös fából való lassú kezekkel,
szállsz, ideröppensz.
Semmibe foszlott pilóták között,
a kanálisok és az árnyak hosszán,
az eltemetett liliomok közt
szállsz ide, röppensz.
Keserű-szín butéliák között,
ánizs-gyűrűk és balszerencse közt
felemelt kézzel és zokogva
szállsz ide, röppensz.
Fogorvosok és gyülekezetek,
mozik, fülek, alagutakat fölött,
új ruhában és kioltott szemekkel
szállsz ide, röppensz.
Falak nélküli temetőd fölött,
ahol a matrózok is eltévednek,
miközben halálod esője hull,
szállsz, ideröppensz.
Miközben ujjaid esője hull,
miközben csontjaid esője hull,
miközben velőd s nevetésed csak hull,
szállsz, ideröppensz.
A kövek fölött, ahol szertefolysz,
futva, télnek, időnek lefele,
míg szíved esőcseppként hull alá,
szállsz, ideröppensz.
Te nem vagy ott, cementbe, fekete
közjegyző szívekbe és lovasok
felbőszült csontjaiba ágyazottan:
szállsz, ideröppensz.
Ó, tenger pipacsa, ó, rokonom,
ó, te méhekbe öltözött gitáros,
hajadon ennyi árnyék nem igaz:
szállsz, ideröppensz.
Nem igaz ennyi téged kergető árny,
nem igaz ennyi halott fecske, ennyi
sötét és jajszótól hangos vidék:
szállsz, ideröppensz.
Valparaiso fekete szele is
kitárja szén és tajték szárnyait,
hogy jöttödre az eget kisöpörje:
szállsz, ideröppensz.
Gőzösök vannak, halott tenger, és
hideg, és füttyök, hónapok, a reggel
esős szaga, és szenny-mocskos halak:
szállsz, ideröppensz.
Rum van, mi ketten, s lelkem, ahol sírok
és senki, semmi, csak egy puszta létra
kitört fokokkal, ez van, egy esernyő:
szállsz, ideröppensz.
Ott van a tenger. Lemegyek éjjel s hallom,
lebegve jössz az üres víz alatt,
a bennem lakó sötét tenger mélyén:
szállsz, ideröppensz.
Hallom a szárnycsapásod, lassú röptöd
s a holtak vize, mint a vak és ázott
galambok, csapkodja az arcomat:
szállsz, ideröppensz.
Röpülve jössz, te egymagad magányos,
magad a holtak közt, örök magányban,
röpülve jössz, nincs árnyad, nincs neved,
nincs cukrod, szád sincs és nincs rózsabokrod,
szállsz ide, röppensz.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | A. L. |
|