Alianza (Sonata) (Spanyol)
De miradas polvorientas caídas al suelo
o de hojas sin sonido y sepultándose.
De metales sin luz, con el vacío,
con la ausencia del día muerto de golpe.
En lo alto de las manos el deslumbrar de mariposas,
el arrancar de mariposas cuya luz no tiene término.
Tú guardabas la estela de luz, de seres rotos
que el sol abandonado, atardeciendo, arroja a las iglesias.
Teñida con miradas, con objeto de abejas,
tu material de inesperada llama huyendo
precede y sigue al día y a su familia de oro.
Los días acechando cruzan el sigilo
pero caen adentro de tu voz de luz.
Oh dueña del amor, en tu descanso
fundé mi sueño, mi actitud callada.
Con tu cuerpo de número tímido, extendido de pronto
hasta cantidades que definen la tierra,
detrás de la pelea de los días blancos de espacio
y fríos de muertes lentas y estímulos marchitos,
siento arder tu regazo y transitar tus besos
haciendo golondrinas frescas en mi sueño.
A veces el destino de tus lágrimas asciende
como la edad hasta mi frente, allí
están golpeando las olas, destruyéndose de muerte:
su movimiento es húmedo, decaído, final. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://palabrasyvidas.com |
|
Szövetség (Szonáta) (Magyar)
A földre hullt poros tekintetekből
vagy néma öntemető levelekből.
A fénytelen fémekből, az üreggel,
hiányával a hirtelen-holt napnak.
Lepkék kápráztatása a kezek magasában,
a határtalan fényű lepkék szárnyrakelése.
Te őrizted a fény és tört lények nyomát,
kiket az estbe hajló, elhagyott nap hajít a templomokra.
Festve tekintetek s a méhek célja által,
váratlan és menekvő fényből szőtt állagod
a nap arany családja előtt jön és nyomán jár.
Lesben álló napok titkon köröznek,
hanem fény-hangodba zuhannak.
Ó szerelem úrnője, nyugovásod
lett álmom s néma tartásom alapja.
Félénk számjeggyel jelölt testeddel, mely hirtelen kinyúlik
a mennyiségekig, mik leírják a Földet,
túl-túl viaskodásán a fehér űr-napoknak,
miket lassú halál és hervadt szándék fogyaszt meg,
érzem, öled felizzik s csókjaid úgy csapongnak,
mint koranyári fecskék álmaimban.
Olykor a könnyeidnek végzete mint az aggkor
száll fel homlokomig, amelyen
a hullámok dübörögve zúzzák maguk halálra:
mozgásuk nedves, elhaló, utolsó.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | T. I. |
|