Neruda, Pablo: El padre

Tierra de sembradura inculta y brava,
tierra en que no hay esteros ni caminos,
mi vida bajo el sol tiembla y se alarga.
 
Padre, tus ojos dulces nada pueden,
como nada pudieron las estrellas
que me abrasan los ojos y las sienes.
 
El mal de amor me encegueció la vista
y en la fontana dulce de mi sueño
se reflejó otra fuente estremecida.
 
Después... Pregunta a Dios por qué me dieron
lo que me dieron y por qué después
supe una soledad de tierra y cielo.
 
Mira, mi juventud fue un brote puro
que se quedó sin estallar y pierde
su dulzura de sangres y de jugos.
 
El sol que cae y cae eternamente
se cansó de besarla... Y el otoño.
Padre, tus ojos dulces nada pueden.
 
Escucharé en la noche tus palabras:
... niño, mi niño...
                   Y en la noche inmensa
 
seguiré con mis llagas y tus llagas.

Szántóföld, meddő és megműveletlen,
föld, melyen nincsen út se, ingovány se,
így terül szét az életem, remegve.
 
Apám, a szemed semmire se képes,
ahogy nem képesek a csillagok se,
kik halántékomra s szememre égnek.
 
És megvakított e szerelmi kórság,
és reszketeg forrása álmaimnak
nem tükrözött, csak másik tiszta forrást.
 
Aztán... kérdd Istent, miért mérte rám azt,
amit rám mért, miért traktált ízével
később az égi s földi árvaságnak.
 
Nézd, ifjúságom rügy volt, tiszta, zsenge,
de nem pattant ki, s édessége elvész,
ahogy elhagyják a vér és a nedvek.
 
A nap, mely aláhull, s elunta végre
mindegyre Őt csókolni... És az ősz.
Apám, a szemed semmire se képes.
 
Figyelek az éjben szavadra, hidd el,
...fiam, én fiam...
                          S a végtelen éjben
 
sebeimmel járok s a sebeiddel.