Neruda, Pablo: Los hombres

Yo soy Ramón González Barbagelata, de cualquier parte,
de Cucuv, de Paraná, de Río Turbio, de Oruro,
de Maracaíbo, de Parral, de Ovalle, de Loncomilla,
tanto da, soy el pobre diablo del pobre Tercer Mundo,
el pasajero de tercera instalado. ¡Jesús!
 
He llegado a este mentado año 2.000, y qué saco,
con qué me rasco, qué tengo yo que ver
con los tres ceros que se ostentan gloriosos
sobre mí propio cero, sobre mi inexistencia?
Ay de aquel corazón que esperó su bandera
o del hombre enramado por el amor más tierno,
hoy no queda sino mi vago esqueleto,
mis ojos desquiciados trence al tiempo inicial.
 
Tiempo inicial: son estos barracones perdidos,
estas pobres escuelas, éstos aun harapos,
esta inseguridad terrosa de mis pobres familias,
¿ésto es el día, el siglo inicial, la puerta de oro?
 
Yo, por lo menos, sin hablar de más, vamos, callado
como fui en la oficina, remendado y absorto,
proclamo lo superfino de la inauguración:
aquí llegué con todo lo que anduvo conmigo,
la mala suerte y los peores empleos,
la miseria esperando siempre de par en par,
la movilización de la gente hacinada
y la geografía numerosa del hambre.

Ramón González Barbagelata vagyok, lakóhelyem
Cucuy, Paraná, Rio Turbio, Oruro,
Maracaibo, Parral, Ovalle, Lancomilla,
nem érdekes, egy szegény ördög a szegény Harmadik Világból,
a fapados osztály egyik utasa, álcázott Jézus,
 
a Kordillerák patyolatos pompa-havában,
törékeny-kényes orchideák között rejtezkedő.
Ide értem hát a baljóslatú 2000. évbe,
s mire megyek vele, mi közöm nekem
az én semmim, az én léttelenségem
fölött pöffeszkedő három semmihez?
Ó, jaj a szívnek, mely zászlaját remélte,
s mindenkinek, akit szeretet sudarított,
nem marad egyéb belőlem, csak bolygó csontjaim,
és az időre, a kezdetekre gúvadó szemem.
 
A kezdetek: a roskatag nyomortanyák,
a koszlott iskolák, a sok rongyos gyerek,
a családok földszín bizonytalansága,
ez hát a nap, az új század, az aranykapu?
 
Én, a magam nevében csak, és szerényen,
mint foltos ruhás, csöndes hivatalnok,
fölöslegesnek nyilvánítom ezt a megnyitót:
a balszerencse, minden aljamunka,
a százkarú, mohó nyomor,
az összezsúfolt, hemzsegő tömeg,
és az éhség, mindenütt az éhség,
ez mindenem, ezt hoztam magammal.