Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Neruda, Pablo: Pido silencio

Neruda, Pablo portréja

Pido silencio (Spanyol)

Ahora me dejen tranquilo.
Ahora se acostumbren sin mí.
 
Yo voy a cerrar los ojos
 
Y sólo quiero cinco cosas,
cinco raices preferidas.
 
Una es el amor sin fin.
 
Lo segundo es ver el otońo.
No puedo ser sin que las hojas
vuelen y vuelvan a la tierra.
 
Lo tercero es el grave invierno,
la lluvia que amé, la caricia
del fuego en el frío silvestre.
 
En cuarto lugar el verano
redondo como una sandía.
 
La quinta cosa son tus ojos,
Matilde mía, bienamada,
no quiero dormir sin tus ojos,
no quiero ser sin que me mires:
yo cambio la primavera
por que tú me sigas mirando.
 
Amigos, eso es cuanto quiero.
Es casi nada y casi todo.
 
Ahora si quieren se vayan.
 
He vivido tanto que un día
tendrán que olvidarme por fuerza,
borrándome de la pizarra:
mi corazón fue interminable.
 
Pero porque pido silencio
no crean que voy a morirme:
me pasa todo lo contrario:
sucede que voy a vivirme.
 
Sucede que soy y que sigo.
 
No será, pues, sino que adentro
de mí crecerán cereales,
primero los granos que rompen
la tierra para ver la luz,
pero la madre tierra es oscura:
y dentro de mí soy oscuro:
soy como un pozo en cuyas aguas
la noche deja sus estrellas
y sigue sola por el campo.
 
Se trata de que tanto he vivido
que quiero vivir otro tanto.
 
Nunca me sentí tan sonoro,
nunca he tenido tantos besos.
 
Ahora, como siempre, es temprano.
Vuela la luz con sus abejas.
 
Déjenme solo con el día.
Pido permiso para nacer.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.neruda.uchile.cl

Csendet kérek (Magyar)

Most hagyjanak békében,
szokjanak hozzá nélkülem.
 
Be akarom hunyni a szemem.
 
Magamnak öt dolgot kívánok,
öt legpompásabb gyökeret.
 
Az egyik: időtlen szerelem.
 
A második, szemlélni az őszt.
Nem lehetek levelek nélkül,
ha lesodródnak a földre.
 
Harmadiknak szigorú telet,
éltető esőt, zuzmarás erdő
tábortüzének örömét.
 
Negyedik helyen: nyarat,
kereket, mint a görögdinnye.
 
Ötödiknek: a szemedet,
Matilda, szerelmem,
nem akarok nélkülük aludni,
akarom, hogy nézzenek engem.
Helyettük elcserélem a tavaszt,
hogy szemeidben maradhassak.
 
Barátaim, ez az, amit akarok,
majdnem semmi és mégis szinte minden.
 
Könyörgöm, menjetek most!
 
Sokáig éltem, most aztán egy
szép napon el kell felejtsetek,
nevem húzzátok ki a tábláról:
csak a szívem volt végtelen.
 
Mégis, ha csendet kérek,
ne higgyétek, hogy meg akarok halni;
Ami velem történik, egészen más:
csak most kezdek el élni.
 
Más szóval: még vagyok és leszek is.
 
Aztán az történik, hogy bennem
belülről búza terem.
Előbb jönnek a magok, áttörik
a földet, hogy fényt szemléljenek;
A föld öle kormos:
belülről én is sötét vagyok,
Olyan mint egy kút, vizében
felejti éj a csillagát,
aztán egyedül rója a mezőt.
 
Már sokáig vagyok életben
és így szeretnék tovább is maradni.
 
Még sohasem volt bennem ilyen zsongás,
még sohasem égett bennem ennyi csók.
 
Még korán, mint mindig,
fény repül, méhrajjal a hátán.
 
Hagyjatok magamra a nappal,
- könyörgöm, hagyjatok érni!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaN. F.

minimap