Neruda, Pablo: Poema 15

Me gustas cuando callas porque estás como ausente,

y me oyes desde lejos, y mi voz no te toca.

Parece que los ojos se te hubieran volado

y parece que un beso te cerrara la boca.

Como todas las cosas están llenas de mi alma

emerges de las cosas, llena del alma mía.

Mariposa de sueńo, te pareces a mi alma,

y te pareces a la palabra melancolía.

Me gustas cuando callas y estás como distante.

Y estás como quejándote, mariposa en arrullo.

Y me oyes desde lejos, y mi voz no te alcanza:

déjame que me calle con el silencio tuyo.

Déjame que te hable también con tu silencio

claro como una lámpara, simple como un anillo.

Eres como la noche, callada y constelada.

Tu silencio es de estrella, tan lejano y sencillo.

Me gustas cuando callas porque estás como ausente.

Distante y dolorosa como si hubieras muerto.

Una palabra entonces, una sonrisa bastan.

Y estoy alegre, alegre de que no sea cierto.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly távol vagy akkor,

és messziről figyelsz rám, s hangom se hívhat vissza.

Szemeid, úgy tűnik már, hogy szinte elrepültek,

s mintha egy csók bilincse zárulna ajkaidra.

Minden létező tárgyat csordultig tölt a lelkem,

s a tárgyakból te lépsz ki, lelkem ágára búvó

fehér álompillangó, olyan vagy, mint a lelkem,

és olyan, mint a bánat, és mint a mélabús szó.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, és mintha messze volnál.

Panaszod, mint a lepke nesze a levegőben.

És messziről figyelsz rám, és hangod nem ér el hozzám.

Engedd, hogy hallgathassalak, csönded legyen a csöndem.

Engedd, hogy tehozzád is csönded szavával szóljak,

mely egyszerű, mint gyűrű, világos, mint a lámpa.

Olyan vagy, mint az éjjel, néma csillaggal fényes.

Csönded akár a csillag messzi, tiszta magánya.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly messze vagy akkor,

oly távoli és fájó, mintha csak halott volnál.

Ilyenkor egy futó szó, nevetés elegendő.

S vidám vagyok, vidám, hogy nem igaz, s mosolyogsz már.