Neruda, Pablo: Poema 19

Niña morena y ágil, el sol que hace las frutas,

El que cuaja los trigos, el que tuerce las algas,

Hizo tu cuerpo alegre, tus luminosos ojos

Y tu boca que tiene la sonrisa del agua.

Un sol negro y ansioso se te arrolla en las hebras

De la negra melena, cuando estiras los brazos.

Tú juegas con el sol como con un estero

Y él te deja en los ojos dos oscuros remansos.

Niña morena y ágil, nada hacia ti me acerca.

Todo de ti me aleja, como del mediodía.

Eres la delirante juventud de la abeja,

La embriaguez de la ola, la fuerza de la espiga.

Mi corazón sombrío te busca, sin embargo,

Y amo tu cuerpo alegre, tu voz suelta y delgada.

Mariposa morena dulce y definitiva

Como el trigal y el sol, la amapola y el agua.

Feketehajú, friss lány! A gyümölcsérlelő nap,

kalászok serkentője, ki megpödri a zöld sást,

az szülte vidám tested, szemednek fényességét,

és oldotta el szádon a patakvíz mosolygást.

Ha karodat kinyújtod, feketeszín sörényed

vad bozótjába túr a sötét mohóság napja,

s mint csobogók vizével, cicázol egyre véle,

ki szelíd tavacskáit sötét szemedben hagyja.

Feketehajú, friss lány, akár a nyári déltől,

vonzásod bűvköréből csak taszít minden engem.

Méhecskék ifjusága, zsongó és részegítő,

a mámor vagy a habban, erő a buzaszemben.

És nehéz szívem mégis téged kutat csak egyre,

szeretem vidám tested, s hangod, mely csupa ének.

Oly lágy vagy és oly éles, fekete, lenge lepkém,

akár a víz s a napfény, a pipacs meg a rétek.