Nervo, Amado: En paz

Muy cerca de mi ocaso, yo te bendigo, vida,

porque nunca me diste ni esperanza fallida,

ni trabajos injustos, ni pena inmerecida;

porque veo al final de mi rudo camino

que yo fui el arquitecto de mi propio destino;

que si extraje las mieles o la hiel de las cosas,

fue porque en ellas puse hiel o mieles sabrosas:

cuando planté rosales, coseché siempre rosas.

...Cierto, a mis lozanías va a seguir el invierno:

¡mas tú no me dijiste que mayo fuese eterno!

Hallé sin duda largas las noches de mis penas;

mas no me prometiste tan sólo noches buenas;

y en cambio tuve algunas santamente serenas…

Amé, fui amado, el sol acarició mi faz.

¡Vida, nada me debes! ¡Vida, estamos en paz!

Most alkony közeledtén hadd áldjalak meg, Élet,

ki sosem adtál nékem reményt, mely semmivé lett

s érdemtelenül rám a bajt s a kint sosem mérted.

Mert most nehéz utamnak végén veszem csak észre,

magam voltam a földön sorsomnak épitésze

s ha italom üröm volt vagy színméz volt a részem,

az üröm és a méz is magamból jött egészen;

s ha rózsafát neveltem, tudtam: virága lészen.

...Igaz, nagy lázaimra fagyot hoz a hideg tél,

de örök májusokkal te sosem hitegettél!

Volt, hogy hosszúra nyúltak a bánatterhes éjek,

de te sohase mondtad, hogy csupa jót reméljek,

s derűsek is akadtak és révülettel mélyek…

Szerettem és szerettek! Nap csókolgatta arcom,

nem vagy adósom, Élet! Váljunk el! Nem haragszom.