Otero, Blas de: A la inmensa mayoria

Aquí tenéis, en canto y alma, al hombre

aquel que amó, vivió, murió por dentro

y un buen día bajó a la calle: entonces

comprendió: y rompió todos su versos.

Así es, así fue. Salió una noche

echando espuma por los ojos, ebrio

de amor, huyendo sin saber adónde:

a donde el aire no apestase a muerto.

Tiendas de paz, brizados pabellones,

eran sus brazos, como llama al viento;

olas de sangre contra el pecho, enormes

olas de odio, ved, por todo el cuerpo.

¡Aquí! ¡Llegad! ¡Ay! Ángeles atroces

en vuelo horizontal cruzan el cielo;

horribles peces de metal recorren

las espaldas del mar, de puerto a puerto.

Yo doy todos mis versos por un hombre

en paz. Aquí tenéis, en carne y hueso,

mi última voluntad. Bilbao, a once

de abril, cincuenta y uno.

                                     Blas de Otero.         

Tessék, dalban és lélekben, tiétek

ez ember: szeretett, élt, belül rég holt,

s egy szép nap az utcára ment; megértett

mindent; s mit versbe csak írt, mindent szétszórt.

Így van ez, így volt ez. Kiment az éjbe,

szerelmi részeg, a szeme tajtékzott,

menekült, csak el, nem tudva, mi végre:

tán mert a lég terhe nyomta, s elég volt.

Alvó sátrak, bódék, boltok békéje,

karjai lengtek, mint láng, amit szél olt;

döngölte mellét vér hullámverése,

horgadó harag ült egész testén tort.

Ott van! Fogjátok! Jaj! Vad angyal-lények

vízszintes röptétől csíkos az égbolt;

szörnyű fémhalak kikötőből révbe

kúsznak tenger hátán, nyomuk sötét folt.

Egy békés emberért - összkölteményem.

Végakaratom ez, tessék, mit vér ró

csontomra. Bilbao, ötvenegynémely

április tizenegy.

                          Blas de Otero.