Otero, Blas de: Cartilla (poética)

La poesía tiene sus derechos.

Lo sé.

Soy el primero en sudar tinta

delante del papel.

La poesía crea las palabras.

Lo sé.

Esto es verdad y sigue siéndolo

diciéndola al revés.

La poesía exige ser sinceros.

Lo sé.

Le pido a Dios que me perdone

y a todo dios, excúsenme.

La poesía atañe a lo esencial

del ser.

No lo repitan tantas veces,

repito que lo sé.

Ahora viene el pero.

La poesía tiene sus deberes.

Igual que un colegial.

Entre yo y ella hay un contrato

social.

Ah las palabras más maravillosas,

«rosa», «poema», «mar»,

son m pura y otras letras:

o, a…

Si hay un alma sincera, que se guarde

(en el almario) su cantar.

¿Cantos de vida y esperanza,

serán?

Pero yo no he venido a ver el cielo,

te advierto. Lo esencial

es la existencia; la conciencia

de estar

en esta clase o en la otra.

Es un deber elemental.

A költészetnek tág jogai vannak.

Tudom.

Első vagyok vérizzadásban

az üres papíron.

A szavakat a költészet teremti.

Tudom.

Ez így igaz, még ha fordítva

lenne is óhajom.

A költészet őszinteséget kíván.

Tudom.

Esdem Istent s az összes istent,

hogy ne vegyék zokon.

A költészet a létnek lényegével

rokon.

Ne ismételjék számtalanszor,

ismétlem: már tudom.

Most jön viszont az ámde.

Kötelességek kötik a poézist.

Mint kölyköt fegyelem.

Társadalmi szerződés tartja

velem.

Ah, szavak között a legcsodásabbak,

„vers", „tenger", „szerelem",

szeplőtlen e, r és a végén

az m...

Jámbor emberfia a dalt csak óvja

(ládafiában) rejteken.

Ily dalból tán remény és élet

terem?

Hidd el, én nem eget bámulni jöttem.

A lét a lényeges;

tudatában lenni, hogy hol van

helyed,

itt vagy amott, melyik osztályban.

Elemi dolgod ez.