Otero, Blas de: I. Esta tierra

Por qué he nacido en esta tierra. Ruego

una disculpa. Algo, en fin, de comer,

de vivir. Es horrible no saber

andar por esta tierra, aire, mar, fuego

incógnitos. Si a un cojo guía un ciego,

¡qué harán sino caer, caer, caer!

Pero yo he visto y he palpado. Ser

o no ser. Cara o cruz. Trágico juego.

Trágico amor, amor hasta las heces,

España, hija de padres conocidos,

desavenidos una, cien, mil veces.

Por qué he nacido en esta tierra. Hundidos

tengo los, ojos. Pero no tropieces,

madre, aun no nos damos por vencidos.

Miért születtem épp erre a tájra.

Elnézést kérek. És hát enni, hadd

éljek. Szörnyű, hogy lábam nem ragad

el itt kószálni, lég, tűz, tenger árja

ismeretlen. A vak vezette sánta

zuhan, zuhan, ha egy lépést kihagy!

Én láttam s tapintottam. Lenni vagy

nem lenni. Fej, írás. Tragikus játszma.

Tragikus szerelem, szart is szeretni,

Spanyolhon, hírhedt szülők szüleménye,

meghasonlásra volt okuk ezernyi.

Miért épp e földre születtem. Mélyre

sütöm szemem. De várd a végét, mert mi,

anyám, nem adtuk még magunkat kényre.