Othón, Manuel José: Tájak (Paisajes Magyar nyelven)

I

Meridies

Rojo, desde el cenit, el sol caldea.

La torcaz cuenta al río sus congojas,

medio escondida entre las mustias hojas

que el viento apenas susurrando orea.

La milpa, ya en sazón, amarillea,

de espigas rebosante y de panojas,

y reverberan las techumbres rojas

en las vecinas casas de la aldea.

No se oye estremecerse el cocotero

ni en la ribera sollozar los sauces;

solos están la vega y el otero,

desierto el robledal, secos los cauces

y, tendido a la orilla de un estero,

abre el lagarto sus enormes fauces.

II

Noctifer

Todo es cantos, suspiros y rumores.

Agítanse los vientos tropicales

zumbando entre los verdes carrizales,

gárrulos y traviesos en las flores.

Bala el ganado, silban los pastores,

las vacas van mugiendo a los corrales,

canta la codorniz en los maizales

y grita el guacamayo en los alcores.

El día va a morir; la tarde avanza.

Súbito llama a la oración la esquila

de la ruinosa ermita, en lontananza.

Y Venus, melancólica y tranquila,

desde el perfil del horizonte lanza

la luz primera de su azul pupila.

I

Meridies

A nap vörösen delel, valahonnan

egy gerle búgja búját a folyónak,

árnyat keresve megbúvik a kókadt,

forró fuvallat szikkasztotta lombban.

Már sárgára ért csövekkel rakottan

barkás tengeri-szárak aszalódnak,

a faluban, közel, a lángoló nap

hevében tetők vörös tüze lobban.

Nem hallik a kókuszfa remegése,

sem a parton a fűzfák zokogása,

nem bolydul most a lanka és a rét se,

a tölgyes elhagyott, szikkadt a vápa,

s a holtág partján lustán heverészve

hatalmas torkát egy kajmán kitátja.

II

Noctifer

Mindenfelé dal, sóhaj, csacsogás szól,

a forróégöv lágy szellője támad,

zizzenti már, zúgatja már a nádat,

a virágok közt cseveg és viháncol.

Bőg a csorda és füttyönget a pásztor,

tódul a jószág a nyitott karámnak,

fürj pitypalattyol kukoricaszárak

sűrűjében, egy papagáj rikácsol.

A nap halódik, már közel az este,

imára szólít immár nemsokára

a romkápolna kisharangja messze.

S kék szembogara sugarát az árva

esthajnalcsillag küldi révedezve,

lassan felszáll a ködlő láthatárra.