Padrón, Justo Jorge: Valami végtelen mozdulatlanság (Una inmovilidad inextinguible Magyar nyelven)

Quedó atrás la arboleda susurrante,

el sueño entre la luz y entre los pájaros,

el vivo amor y la amistad frondosa.

Y pasó el áureo carro vocinglero

de la ambición y el triunfo,

la altiva fiebre de la vanidad

y la jornada inútil

en la galera gris de la rutina.

Incluso aquel inmenso afán

de armonizar la vida en la palabra

también atrás se fue quedando,

y la memoria y el deseo extinto

volvieron a sus aguas cambrianas.

La niebla fue envolviendo un tiempo sordo.

Apenas siento ahora

la débil persistencia de la luz,

y un extraño cansancio

y un poderoso peso,

y una inmovilidad inextinguible

me dicen más que todas las palabras:

ya soy un mineral.

Már elmaradt a susogó fasor,

az álom fény és madarak között, az élő

szerelem és a lombos barátság.

És elhaladt a becsvágy, diadal

lármázó arany kocsija,

a hiúság büszke láza,

a hasztalan napi robot

a megszokás szürke gályáján.

Még az a törekvés is elmaradt,

amely össze próbálja egyeztetni

az életet s a szavakat,

s az emlékezet és a kihalt vágyak

visszatérnek az őskor vizeibe.

A süket időt köd takarta be.

Már alig érzem

a fény folytonos, bágyadt jelenlétét

és valami furcsa fáradtság,

valami hatalmas súly,

valami végtelen mozdulatlanság

többet mond, mint bármennyi szó:

már kővé váltam.