Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Palés Matos, Luis: Elegía del Duque de la Mermelada

Palés Matos, Luis portréja

Elegía del Duque de la Mermelada (Spanyol)

¡Oh mi fino, mi melado Duque de la Mermelada!

¿Dónde están tus caimanes en el lejano aduar del Pongo,

y la sombra azul y redonda de tus baobabs africanos,

y tus quince mujeres olorosas a selva y a fango?

 

Ya no comerás el suculento asado de niño,

ni el mono familiar, a la siesta, te matará los piojos,

ni tu ojo dulce rastreará el paso de la jirafa afeminada

a través del silencio plano y caliente de las sabanas.

 

Se acabaron tus noches con su suelta cabellera de fogatas

y su gotear soñoliento y perenne de tamboriles,

en cuyo fondo te ibas hundiendo como en un lodo tibio

hasta llegar a las márgenes últimas de tu gran bisabuelo.

 

Ahora, en el molde vistoso de tu casaca francesa,

pasas azucarado de saludos como un cortesano cualquiera,

a despecho de tus pies que desde sus botas ducales

te gritan: —Babilongo, súbete por las cornisas del palacio—

 

¡Qué gentil va mi Duque con la Madama de Cafóle,

todo afelpado y pulcro en la onda azul de los violines,

conteniendo las manos que desde sus guantes de aristócrata

le gritan: —Babilongo, derríbala sobre ese canapé de rosa!—

 

Desde las márgenes últimas de tu gran bisabuelo,

a través del silencio plano y caliente de las sabanas,

¿por qué lloran tus caimanes en el lejano aduar del Pongo,

¡oh mi fino, mi melado Duque de la Mermelada!?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://franciscocenamor.blogspot.hu

Elégia Lekvár hercegről (Magyar)

Ó, én bájos, mézes-mázos Lekvár Hercegem, te báva!

Mondd, a messzi Gázló mellől kajmánjaid merre tűntek,

s majomkenyérfáid kerek, kék árnyéka Afrikában;

s dzsungel- és sárszag-belepte húsz asszonyod, mondd, hová lett?

 

Ó, a gyermekhúst, a sültet, soha többé nem falod már,

kedvenc majmod sem vadássza tetveidet deleléskor,

édes pillantásod immár zsiráf léptét nem vigyázza,

mint szökell a sík szavanna forró csöndjén át ijedten.

 

Vége már örömtüzekkel bodorított éjeidnek,

permet-édes mámoruknak, vége dobjaid szavának,

melybe boldogan merültél, mint a tócsa langy vizébe,

míg hatalmas dédapádnak birtokát le nem vetetted.

 

Most, a franciásan épült házad tetszetős szobáit

mint egy udvaronc, kinyalva s körbehízelegve járod,

nem figyelve lábaidra, bár az úri csizmaszárból

így kiáltnak: Babilongo, hágj a kastély ablakára!

 

Kalofé, az úri Dáma, Hercegemmel mily negédes,

hegedűknek kék fuvalma míg cirádákkal cicázik;

s ő kezét se hallja immár, mely a kesztyű bársonyából

így kiált ki: Babilongo, döntsd le rózsás pamlagára!

 

Ó, hatalmas dédapádnak tághatárú birtokáról,

messzenyúló sík szavanna forró csendjét felsebezve

kajmánjaid mért zokognak, mondd, a messzi Gázló mellett,

ó, én bájos, mézes-mázos Lekvár Hercegem, te báva!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. F.

minimap