Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Palés Matos, Luis: Helyszínrajz (Topografia Magyar nyelven)

Palés Matos, Luis portréja

Vissza a fordító lapjára

Topografia (Spanyol)

Esta es la tierra estéril y madrastra
En donde brota el cacto.
Salitral blanquecino que atraviesa
Roto de sed el pájaro;
Con marismas resecas, espaciadas
A extensos intervalos,
Y un cielo fijo, inalterable y mudo,
Cubriendo todo el ámbito.

El sol calienta en los marismas rojas
El agua como un caldo,
Y arranca al arenal caliginoso
Un brillo seco y áspero.
La noche cierra pronto y en el lúgubre
Silencio, rompe el sapo
Su grita de agua oculta que las sombras
Absorben como tragos.

Miedo. Desolación. Asfixia. Todo
Duerme aquí sofocado
Bajo la linea muerta que recorta
El ras rígido y firme de los campos.
Algunas cabras amarillas medran
En el rastrojo escaso,
Y en la distancia un buey rumia su sueńo
Turbio de soledad y de cansancio.

Esta es la tierta estéril y madrastra.
Cunde un tufo malsano         
De cosa descompuesta en la marisma
Por el fuego que baja de lo alto;
Fermento tenebroso que en la noche
Arroja el fuego-fatuo,
Y de esas largas formas fantasmales
Que se arrastran sin ruido sobre el páramo.

Esta es la tierra donde vine al mundo.
-Mi infancia ha ramoneado
Como una cabra arisca por el yermo
Rencoroso y misántropo.

Esta es toda mi historia:
Sal, aridez, cansancio
Una vaga tristeza indefinible
Una inmóvil fijeza de pantano,
Y un grito, allá en el fondo
Como un hongo terríble y obstinado,
Cuajándose entre fofas  carnaciones
De inútiles deseos apagados.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://coquijote.org/Coquijote

Helyszínrajz (Magyar)

Ez a mostoha s meddő föld, amelyből
a kaktusz kicsirázik.
Fehér salétromföld, fölötte szomjtól
törten madár cikázik;
szikkadt mocsarak tespednek a térben
közel és távolabban
s az ég, amely borul e tájra, néma,
szigorú, változatlan.

A nap mocsár poshadó vizét mint a
levest úgy melegíti
s a homokos, csikorgó földből száraz,
nyers csillogást szakít ki.
Gyorsan lehull az éj, a gyászos csendbe
békabrekegés csobban
rejtett vizekből, melyeket az árnyak
nyelnek mohó kortyokban.

Félelem. Fojtó csend. Vigasztalanság.
Itt minden megbénultan
alszik mező szintjét kettőbe vágó
holt vonal alá hulltan.
A gyéres tarló sovány füvét tarka
bakkecskék harapdálják,
arrébb ökör kérődzi fáradottan
zavaros, buta álmát.

Ez a meddő és mostoha föld. Itten
orrokat facsar bűze
a mocsarakban bomló anyagoknak,
amelyekre gyilkos nap fénye tűz le;
a láp tüze is fojtó erjedéssel
fut;-fel-felcsap az éjben
kísértetárnyakat villantva, melyek
zajtalanul suhannak a fövényen.

Ez az a föld, ahol világra jöttem.
Bús, éhes gyermekségem
mint kecskelegelt itt e sivár, ember-
gyűlölő, vad vidéken.

A történetem ennyi:
nap, fáradtság, sivárság,
homályos és nevenincs szomorúság,
láp és süppedék - egyetlen szilárdság -
és kiáltás a mélységekből
szörnyű és makacs gombaként, amelyet
a rothadás színei közepette -
hiábavaló, hunyt vágyak növelnek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaV. A.

minimap