Pesado, José Joaquín: Una Tempestad, De Noche, En Orizaba

El carro del Señor, arrebatado

de noche, en tempestad que ruge y crece,

los cielos de los cielos estremece,

entre los torbellinos y el nublado.

De súbito, el relámpago inflamado

rompe la oscuridad y resplandece;

y bañado de luces aparece

sobre los montes el volcán nevado.

Arde el bosque, de viva llama herido;

y semeja de fuego la corriente

del río, por los campos extendido.

Al terrible fragor del rayo ardiente,

lanza del pecho triste y abatido,

clamor de angustia la aterrada gente.

Az Úr szekerét éjjel szörnyű orkán

ragadta el dagadtan és üvöltve,

hogy az egeknek egeit betöltse,

visszhangzott tőle a felhő s a hullám.

Majd hirtelen lángot vetett a villám,

és a sötétbe tündökölve tört be.

Nyomában feltűnt – fényekben fürödve –

 a hegyek fölött egy hófödte vulkán.

És az erdő eleven láng-sebében,

és a folyó is mintha tűzben állna,

úgy nyújtózik végig a messzi réten.

Az izzó villám szörnyü robajára

a levert nép szorongó kebelében

kél fájó, panaszos zúgásnak árja.