Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Prado, Pedro: A vándormadarak (Los pájaros errantes Magyar nyelven)

Prado, Pedro portréja

Los pájaros errantes (Spanyol)

Era en las cenicientas postrimerías del otoño, en los solitarios archipiélagos del sur.
  Yo estaba con los silenciosos pescadores que en el breve crepúsculo, elevan las velas remendadas i trasparentes.
  Trabajábamos callados, porque la tarde entraba en nosotros i en el agua entumecida.
  Nubes de púrpura pasaban, como grandes peces, bajo la quilla de nuestro barco.
  Nubes de púrpura volaban por encima de nuestras cabezas.
  I las velas turgentes de la balandra eran como las alas de un ave grande i tranquila que cruzara, sin ruido, el rojo crepúsculo.
  Yo estaba con los taciturnos pescadores que vagan en la noche i velan el sueño de los mares.
  En el lejano horizonte del sur, lila i brumoso, alguien distinguió una banda de pájaros.
  Nosotros íbamos hacia ellos i ellos venían hacia nosotros.
  Cuando comenzaron a cruzar sobre nuestros mástiles, oímos sus voces i vimos sus ojos brillantes que de paso, nos echaban una breve mirada.
  Rítmicamente volaban i volaban unos tras los otros, huyendo del invierno, hacia los mares i las tierras del norte.
  La peregrinación interminable, lanzando sus breves i rudos cantos, cruzaba, en un arco sonoro, de uno a otro horizonte.
  Insensiblemente, la noche que llegaba iba haciendo una sola cosa del mar i del cielo, de la balandra i de nosotros mismos.
  Perdidos en la sombra, escuchábamos el canto de los invisibles pájaros errantes.
  Ninguno de ellos veía ya a su compañero, ninguno de ellos distinguía cosa alguna en el aire negro i sin fondo.
  Hojas a merced del viento, la noche los dispersaría.
  Mas no; la noche, que hace de todas las cosas una informe oscuridad, nada podía sobre ellos.
  Los pájaros incansables volaban cantando, i si el vuelo los llevaba lejos, el canto los mantenía unidos.
  Durante toda la fría i larga noche del otoño pasó la banda inagotable de las aves del mar.
  En tanto, en la balandra, como pájaros extraviados, los corazones de los pescadores aleteaban de inquietud i de deseo.
  Inconsciente, tembloroso, llevado por la fiebre i seguro de mi deber para con mis taciturnos compañeros, de pié sobre la borda, uní mi voz al coro, de los pájaros errantes.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://goediciones.blogspot.hu

A vándormadarak (Magyar)

Az ősz hamuszürke végnapjaiban történt, a dél magános szigettengerein.
  A csendes halászokkal voltam együtt, kik a kurta alkonyatban felvonták a kijavított, áttetsző vitorlavásznakat.
  Hang nélkül dolgoztunk, mert az este beköltözött a szívünkbe s a zsibbadt vizekbe.
  Bíbor felhők haladtak, mint nagy halak, bárkánk gerince alatt.
  Bíbor felhők repültek a fejünk felett.
  Vitorlásunk dagadó vászna olyan volt, mint egy hatalmas, nyugodt madárszárny, mely zajtalanul szelte át a vörös alkonyt.
  A hallgatag halászokkal voltam együtt, kik az éjszakában bolyonganak, és virrasztanak a tengerek álma felett.
  A dél lilapárás, távoli láthatárán valaki madárcsapatot vett észre.
  Szembementünk velük, és ők szembejöttek mivelünk.
  Amikor kezdtek áthúzni árbocaink felett, hallottuk hangjukat, és láttuk csillogó szemüket, mely átkelőben rövid pillantást vetett ránk.
  Ütemesen repültek és repültek, egyik a másik mellett, a tél elől észak tengerei és földjei felé menekülve.
  A végetnemérő vándorlás, rövid és éles hangokat hallatva, zengő ívként haladt egyik látóhatártól a másikig.
  A beállott éjszaka észrevétlenül mind jobban egybemosott tengert, eget, vitorlást és minket magunkat.
  Homályba veszve hallgattuk a láthatatlan vándormadarak énekét.
  Egyikük sem látta már a társát, egyikük sem különböztetett meg már semmit a feneketlen fekete légben.
  Szélhányta levelek, melyeket bizonyára szétszór az éj.
  De nem; az éjnek, mely mindent formátlan sötétséggé változtat át, nincs hatalma felettük.
  A fáradhatatlan madarak énekelve repültek és ha a repülés eltávolította őket egymástól, az ének összetartotta őket.
  Az egész hideg és hosszú őszi éjszakán át egyre vonult a tengeri madarak kifogyhatatlan csapata.
  Eközben a vitorláson a halászok szíve, mint eltévedt madár, nyugtalanságtól és vágyakozástól verdesett.
  Öntudatlanul, vacogva, lázas önkívületben és hallgatag társaim iránti kötelességem tudatában, a hajó szélén állva csatlakoztam a vándormadarak kórusához.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. E.

minimap