Prado, Pedro: XLII Szonett (Mily ismeretlen világból) (Soneto XLII (De qué mundo ignorado) Magyar nyelven)

De qué mundo ignorado habré venido,
qué lenguaje es el mío tan arcano,
que si a alguien tiendo con amor la mano,
ignora lo que ofrezco o lo que pido.
 
Me sé distinto de mortal nacido:
niño o zagal, maduro ya o anciano,
no encuentro al alternar, y busco en vano
¡y entre tantos! a alguno parecido.
 
Sonriendo miran como quien indaga,
sin comprender jamás lo que yo quiero,
y con tal inconciencia se me paga
 
que alejarme, por último, prefiero.
No hay cosa mía que a alguien satisfaga;
me siento entre los hombres extranjero!

Mily ismeretlen világból jöhettem,
mi az a titkos nyelv, amit beszélek,
hogy nem tudja, mit várok, mit ígérek,
bárki kezét szorongatom kezemben.
 
Mindenkitől elütőnek születtem:
ha gyerek, ha kamasz, ha agg vagy érett,
nincs megfelelőm, s akárhova térek,
- oly sok ember közt! - nincs rokonom egy sem.
 
Fürkészve néznek, mosolyogva, végig,
anélkül, hogy megértenék a vágyam,
s értetlenségükkel végül elérik,
 
hogy messzebb jutok tőlük, mint korábban.
Nincs semmim, mi másokat kielégít,
magam vagyok az emberi világban.