Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Prados, Emilio: Romance del desterrado

Prados, Emilio portréja

Romance del desterrado (Spanyol)

¡Ay, nuevos campos perdidos,

campos de mi mala suerte!

Ahí se quedan tus olivos

y tus naranjos nacientes.

Brilla el agua en tus acequias,

surcan las tierras tus bueyes

y yo cruzo tus caminos

y jamás volveré a verte.

Los tiernos brazos del trigo,

entre tus vientos se mueren.

¡Ay, los brazos de mi sangre,

son molinos de mi muerte!

No tengo casa ni amigo

nj tengo un lecho caliente,

ni pan que calme mi hambre,

ni palabra que me aliente.

¡Ay, cuerpos desheredados!

¿Cómo tu tronco sostienes,

si al que corta tus raices

tu fresca sombra le ofreces?

Mal cuerpo me ha dado el mundo;

mal árbol que ni florece,

ni puede tener seguro

fruto que en su rama crece.

¡Ay, el calor de mis manos!

¡Ay, los ojos de mi frente!

¡Ay, bajo la luz del alba!

¡Ay, bajo la sombra fuerte!

Ya siempre andarán despiertos,

despiertos sin conocerme,

que sólo miran al viento

por donde sus penas vienen.

¡Ay, campo, campo lejano,

donde mi dolor se muere;

nunca encontrarán mi olvido

si he de olvidar el perderte!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://ddd.uab.cat/pub/ppc

A száműzött románca (Magyar)

Hej, ti mezők, ti, a balsors

rétjei, ködbeveszők, ti!

Ég veled, ifjú narancsos,

messzire kell ma vetődni...

Villan az ér pihe fodra,

szánt a vidék komor ökre,

elhagyom útjaitok ma,

drága mezőim, örökre.

Lágykaru zsenge kalásztok

meghal a vészteli szélben...

Őröl eremben a vég mord

malma kerengve: a vérem.

Nincs se tanyám, se barátom,

ágy se terem meg a nincsben,

nincs kenyerem, se parázsló

szó, ami tettre hevítsen.

Hej, ti szegény kitagadtak!

Tudsz-e, fa törzse, te, élni,

árnyat-adón ama gaznak,

száz gyökered ki metéli?

Jaj, az enyém csenevész test,

puszta fa, holt rügyü törzsök,

nem terem ága virágot,

sem levelet, se gyümölcsöt.

Jaj, tenyerem be nagyon süt!

Jaj, szemeim be lobognak!

Hej, csupa fény ez a hajnal!

S jaj, az az alkonyat oly vad!

Már ezután idegennek

tűnök az éber ugarnak,

nem figyel az soha engem,

mindig az új zivatart csak.

Messzi mezők, hol a kínom

elhal a lágyfüvü mezsgyén,

szél se susogja a hírem,

veszteteket ha feledném!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap