Quevedo, Francisco de: Amor impreso en el Alma, que dura despues de las Cenizas

Si hija de mi Amor mi Muerte fuese,

¡Qué parto tan dichoso que sería

El de mi Amor contra la vida mía!

¡Qué gloria, que el morir de amar naciese!

Llevara yo en el alma adonde fuese

El fuego en que me abraso, y guardaría

Su llama fiel con la ceniza fría

En el mismo sepulcro en que durmiese.

De esotra parte de la muerte dura

Vivirán en mi sombra mis cuidados,

Y más allá del Lete mi memoria.

Triunfará del olvido tu hermosura;

Mi pura fe y ardiente, de los hados;

Y el no ser, por amar, será mi gloria.

Szerelmem lánya Halálom ha volna,

mily dicső lenne, midőn megszületne

életem ellen vágyaim szerelme,

Szerelem, mi szépséges halált hozna.

Lelkemben vinném, soha ki nem oltva

az égető tüzet a hamvvederbe,

hűséges lángja tovább ott remegne,

hol hamvam alszik, sírboltom lakója.

Másik partján a kegyetlen halálnak

árnyékomat szerelmes gondok várják,

élve szeli át emlékem a Léthét.

A feledésre te szépséged támad,

tiszta hitemen nem győznek a Párkák,

nemlétem áthatja szerelmi szépség.