Quevedo, Francisco de: Peligros de hablar y de callar, y lenguage en el silencio

¿Cómo es tan largo en mí dolor tan fuerte,

Lisis? Si hablo y digo el mal que siento,

¿Qué disculpa tendrá mi atrevimiento?

Si callo, ¿quién podrá excusar mi muerte?

Pues ¿cómo sin hablarte podrá verte

Mi vista y mi semblante macilento?

Voz tiene en el silencio el sentimiento:

Mucho dicen las lágrimas que vierte.

Bien entiende la llama quien la enciende,

Y quien los causa entiende los enojos,

Y quien manda silencios, los entiende.

Suspiros, del dolor mudos despojos,

También la Boca a razonar aprende,

Como con llanto, y sin hablar, los ojos.

Miért olyan hosszú a kín, mi éget,

Lisis? Szavakba ha öntöm a lázat,

merészségem számára lesz bocsánat?

Ha hallgatok, a haláltól ki véd meg?

Hogyan lát, szájammal ha nem beszélek,

szemem és arcom, vágytól halaványak?

Hangot az érzés ad a csönd szavának:

könnyeivel mond legtöbbet a lélek.

Érti jól, aki meggyújtja a lángot,

kínnak okát, kínt ki okoz, megérti,

aki elnémít, érti hallgatásod.

A sóhajt néma fájdalom kíséri,

vele próbál a Száj is szólni, látod,

mint könnyel a szem, a szót nem igényli.