Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Reyes, Alfonso: Glossza szülőföldemről (Glosa de mi tierra Magyar nyelven)

Reyes, Alfonso portréja

Glosa de mi tierra (Spanyol)

Amapolita morada
del valle donde nací:
si no estás enamorada,
enamórate de mí.

I
Aduerma el rojo clavel
o el blanco jazmín las sienes;
que el cardo es sólo desdenes,
y sólo furia el laurel.
Dé el monacillo su miel,
y la naranja rugada
y la sedienta granada
zumo y sangre —oro y rubí—;
que yo te prefiero a ti,
amapolita morada.

II
Al pie de la higuera hojosa
tiende el manto la alfombrilla;
crecen la anacua sencilla
y la cortesana rosa;
donde no la mariposa,
tornasola el colibrí.
Pero te prefiero a ti,
de quien la mano se aleja:
vaso en que duerme la queja
del valle donde nací.

III
Cuando, al renacer el día
y al despertar de la siesta,
hacen las urracas fiesta
y salvas de gritería,
¿por qué, amapola, tan fría,
o tan pura, o tan callada?
¿Por qué, sin decirme nada,
me infundes un ansia incierta
—copa exhausta, mano abierta—
si no estás enamorada?

IV
¿Nacerán estrellas de oro
de tu cáliz tremulento
—norma para el pensamiento
o bujeta para el lloro?—
No vale un canto sonoro
el silencio que te oí.
Apurando estoy en ti
cuánto la música yerra.
Amapola de mi tierra:
enamórate de mí.

Madrid, agosto, 1917.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://cvc.cervantes.es

Glossza szülőföldemről (Magyar)

Püspöklila pipacs lángja
a völgyben, hol nőttem én:
ha a szíved még nem gyúlt vágyra,
könyörgök, szeress belém.

I
Piros szekfű, fehér jázmin,
tündöklése gondot oltó,
vidámít a szamárkóró,
láz kúszik a lonc indáin,
méz gyűl a rét árnikáin;
hőben narancs hasadása,
gránátalma tikkadása
arany s rubin vérrel nedves;
nékem inkább te vagy kedves,
püspöklila pipacs lángja.

II
Görcsös fügefa tövében
dús szőnyeg az anemóna,
büszkén nől a királyrózsa
és az anakua szerényen;
lepke lankad árny ölében,
kolibri száll nap hevén;
mégis csak te légy enyém,     
kit sért a kéz érintése,
minden bánat telt edénye       
a völgyben, hol nőttem én.    

III
Mikor újul a nap lángja
és szenderből éledezve
felcsattan a szajkó kedve,
napköszöntő harsogása:
mért vagy kényes-hűvös párta,
mért kelyhed szűz hallgatása,
mért nem felelsz a hívásra?
zavart sóvárgással töltesz,
magad lankadsz és elernyedsz,
ha szíved még nem gyúlt vágyra.

IV
Kél-e arany csillagfényed
rezgő szirmodon kigyúlva,
új reménység ringatója?
vagy csak könnyet rejt a mélyed?
Zengő dallal föl nem érhet
csönded szirmok rejtekén.
Vajon benned lelek én
minden zene ütemére?
Földem kényes ékessége,-
könyörgök, szeress belém.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaW. S.

minimap