Ridruejo, Dionisio: Segoviához (A Segovia Magyar nyelven)

Entre arboledas la pesada quilla
y hacia el llano sin sombra aventurada,
desgajas de la sierra, ágil, dorada,
la tenue primavera de Castilla.
 
Nave de soledad, alta, arbolada
de dulce otoño cuando el sol se humilla
mientras llegan triunfantes a tu orilla
los arcos de la sed petrificada.
 
Oigo mi tiempo en el Eresma frío
que lame tu reflejo con tus horas
y en la ribera espadas y ganados.
 
Y te enalteces más y con más brío
sobre árboles y peñas mientras lloras
verdor entre tus muros quebrantados.

Ligeteidnek öblében, az árnyak
nélküli síknak fordított hajóorr,
fürgén szakadsz le a sziklás platóról,
zsenge tavasza zord Castiliának.
 
Magány hajója, ha lágy őszre bókol
a nap, s arany lombtengered megárad,
a partodon győztes ívek vigyáznak
s vallanak a kővévált régi szomjról.
 
Hallgatom az időt a hűs Eresmán,
mely tükörképed s napjaid sodorja,
partján tört kardok; nyáj vonul le lassan.
 
És te fejedet büszkén felveted, lám,
tölgyek és fenyőfák fölé magasan,
tört falaid közé zöldet zokogva.