Rodriguez del Padrón, Juan: Canciones 6

O desvelada, sandía,

loca muger que atendí,

decías: Verné a tí,

e partiste; por tal vía,

desseo sea tu guía.

Por pena, quando fablares

jamás ninguno te crea;

quantos caminos fallares

te buelvan a Basilea.

Vayan en tu compańía

coitas, dolor et cuidados;

fuyan de tí los poblados,

reposo et alegría,

claredat et luz del día.

El trotón que cavalgares

quede en el primer viage

los puentes por do passares

quiebren contigo al passage.

E por más lealtad mía,

penes, non devas morir,

mas si otras cuidas servir,

a la hora yo querría

ver la tu postremería.

En tiempo de las calores

fuyan te sombras et ríos,

aires, aguas et frescores,

sol et fuego et grandes fríos.

Tristeza et malenconía,

sean todos tus manjares

fasta que assí tornares

delante mi seńoría,

cridando: ¡Meçed! ¡Valía!

Ó, ez volt a balgaság csak!

Egy bolond nő rászedett!

Mondtad: Várj rám, sietek!

s máris szedted sátorfádat,

hogy kedvére vigyen vágyad.

Büntetésül, aki hallgat,

el ne higgye egy igédet;

s ahány útat lelsz magadnak,

mind Bázelba vigyen téged,

szegödjenek útitársnak

panasz és gond és keservek

a nyomodba, s lakott helynek,

nyugalomnak, vidámságnak

soha még szinét se lássad.

Marjuljon ki első falvad

szélén lába rossz gebédnek;

szakadjon le mind alattad,

ahány hidat ér a lépted;

mégse érjen pusztulás: hadd

kínozzon, hogy hű vagyok;

de ha másnak akarod

adni szíved, kínhalálnak

martalékául kivánlak.

Mikor forró, heves nyár ég,

kerüljön el patak és víz,

folyó habja, enyhe árnyék,

tűz, nap, folyam, hűvösség is,

s legyen étked puszta bánat,

míg csak vissza nem térsz, s ajkad

sírva nem szól: Jaj, jutalmad

megszolgáltam, ahogy szántad!