Romances : La Doncella que fué a la guerra

-"Pregonadas son las guerras

de Francia con Aragón.

¡Cómo le haré yo, triste,

Viejo, cano y pecador "

De hallí fue para su casa

echando una maldición.

-"Reventares tú, María

por medio del corazón;

Que pariste siete hijas

y entre ellas ningún varón."

La más chiquita de ellas

salió con buena razón:

-"No la maldigáis, mi padre,

no maldigades , non,

que yo iré a servir al rey

en hábitos de varón.

Compraráisme vos, mi padre,

calcetas y buen jubón,

daréisme las vuestras armas

vuestro caballo trotón."

-"Conocera´nte en los ojos,

hija que muy bellos son."

-"Yo los bajaré a la tierra

cuando pase algún varón."

-"Conoceránte en los pechos

Que asoman por el jubón."

-"Esconderélos, mi padre,

al par que mi corazón."

-"Conoceránte en los pies,

que muy menuditos son."

_" Pondréme las vuestras botas

bien rellenas de algodón.

¿Como me he de llamar yo?"

-"Don Martinos, hija mía,

que así me llamaba yo."

Dos años anduvo en la guerra

y nadie la conoció,

si no el hijo del rey

que della se enamoró.

-"tal caballero, mi madre,

doncellam mepareció."

-"¿En que lo conocéis, hijo,

en qué lo conocéis voz?

-" En poner su sombrero

y en abrochar su jubón

y en poner de las calcetas,

Mi Dios, como ella las pon."

-"Brondearéisla vos, mi hijo,

para que en las tiendas mercar,

si el caballero, era hembra

corales querrá llevar."

El cabellero es discreto

y un puñal tomó en la mano.

_"Herido vengo, mi madre,

amores me han de matar;

Los ojos de don Martinos

roban el alma al mirar."

-"Brindaréisla vos, mi hijo,

al par de vos acostar,

si el cabellero era hembra

tal convite non quedrá."

El cvaballero es discreto

y echosé sin desnudar.

-"Herido vengo, mi madre

amores me han de matar;

Los ojos de Don Martinos

nunca los puedo olvidar."

-"Brindaréisla vos, mi hijo

a dir con vos al mar.

Si cabellero era hembra

él se habrá de acobardar."

El caballero es discreto.

Luego empezara a llorar.

-"Tú que tienes, Don Martinos

que te pones allorar?"

-"Que se me ha muerto mi padre,

y mi madre en eso va:

Si me dieran licencia

fuérala yo a visitar."

-"Esa licencia Martinos,

de tuyo la tienes ya."

Ensilla un caballo blanco

y en él luego va a montar.

Por unas vagas arriba

corre como un gavilán,

por otras vagas abajo

corre sin le divisar.

-"Adiós buen rey,

y tu palaceio real;

Que dos años te sirvió

Doncella de Portugal,

y otros tanto te servirá

si non fuera el desnudar."

Oyólo el hijo del rey

de altas torres donde está;

Reventó siete caballos

para poderla alcanzar.

-"Corre, corre hijo del rey.

que no me habrás de alcanzar

hasta la casa de mi padre,

si quieres irme a buscar.

Campanitas de mi iglesia,

ya os oigo repicar;

Puentecito, puentecito,

del rio de mi lugar,

una vez te pasé virgén,

virgén te vuelvo a pasar.

Abralas de par en par.

Madre sáqueme la rueca,

que traigoganas de hilar,

que las ramas y el caballo

bien los supe manejarlos."

Tras ella el hijo del rey

a la puerta fué a llamar.

Franciákkal háborút kezd

büszke Aragónia.

„Mit tegyek én, őszhajú vén,

akinek nincsen fia?"

Átkozódva ment hazáig.

- Átkozott légy, Mária,

ki hét leányt szültél nékem,

meg kéne szakadnia

vén szívünknek, nyűg az élet

annak, kinek nincs fia. -

Felelt a legkisebb lányka,

beszéde nem szófia:

- Apám, hagyd az átkot, szádnak

másképpen kell szólnia.         

Szolgálok én a királynak,

nem leszen abban hiba,

adj rám harisnyát és mellényt,

rejtse lányvoltom csuha,        

add lovadat, fegyvert kérek,

leszek harcfi, dalia

 - Szép szemedről fölismernek,

ha néznek sugáriba.

- Férfit látván lesütöm majd,

hogy ne essék galiba.

- Melled mellényből kibomlik,

nem leplez el a csuha.

- Elrejtem, apám, szívembe,

nem látja senki fia.

- Elárul, lányom, a lábod

szépformájú vádlija.

- A csizmádba vattát gyűrök,

nem is vetem le soha.

Lányodnak ott milyen névre

kell, apám, hallgatnia?

- Don Martinos, apád,

e néven volt dalia. -

El is ment hát a királyhoz,

kilétét senki fia,         

csak a királyfi sejtette,

kit a szerelem nyila

megsebzett: „E lovag lányka,

hiába rejti csuha."      

Anyja kérdi: - Miből látod,

lány volna a harc fia?

- Mellényét így nem gombolja

spanyol földünk férfija,

harisnyájából kilátszik

szépformájú vádlija!

- Vidd el, fiam, vásárolni,

ott magát leleplezi,

ha a lovag lány, kezébe

a korállfüzért veszi. -

Ám a bölcs lovag kezébe

tőrt fog, azt nézegeti.

- Lelkem vesztem, ha rám néznek

don Martinos szemei.

- Hívd szobádba ott aludni,

ha lány, nem tetszik neki. -

Ám a bölcs lovag az ágyba

magát ruhástul veti.

- Lelkem vesztem, ha rám néznek

don Martinos szemei.

- Vidd, fiam, a tengerpartra,

tengerpartra fürdeni.

Ha a lovag lány, a parton

kilétét nem rejtheti. -

Ám a bölcs lovag szeméből

hullnak, hullnak könnyei.

- Don Martinos, mondd, miért sírsz,

bajodat szád mondja ki!

- Apám meghalt, anyám gyászban,

házam sorscsapás veri,

engedd el, király, a hadfit,

haza kell menni neki.

- Hazamehetsz, don Martinos,

királyod megengedi. -

Elindul fehér lováért,

fehér lovát nyergeli.

Sólyomként száll a mezőn át,

a mezőket átszeli,

hegyről völgybe, völgyről hegybe,

nyomát senki sem leli:

- Király uram, isten hozzád,

mit kéne még mondani,

hét évig szolgáltak néked

e leánynak fegyveri,

szolgálnálak még hét évig,

ha nem kéne fürdeni. -

A királyfi a toronyban

hallja s fáj a szó neki,

rögvest hét paripát nyergel,

hátha nyomát fölleli.

Hazaért a leány, otthon

anyja, apja öleli.

Ő rokkát kér, tud-e varrni,

hímezni és ölteni.

- Hagyd a rokkát, hagyd, Martinos,

ne kezdj varrni, ölteni,

háborúztál, háborúban

kell éltedet tölteni,

ifjak hínak bajvívásra,

siess páncélt ölteni.