Romances : Romance octavo: Carta de doña Jimena al rey

En los solares de Burgos

a su Rodrigo aguardando,

tan encinta está Jimena,

que muy cedo aguarda el parto;

cuando demás dolorida

una mañana en disanto,

bañada en lágrimas tiernas,

escribe al rey don Fernando:

"A vos, el mi señor rey,

el bueno, el aventurado,

el magno, el conquistador,

el agradecido, el sabio,

la vuestra sierva Jimena,

fija del conde Lozano,

desde Burgos os saluda,

donde vive lacerando.

Perdonédesme, señor,

que no tengo pecho falso,

y si mal talante os tengo,

no puedo disimulallo.

¿Qué ley de Dios vos otorga

que podáis, por tiempo tanto

como ha que fincáis en lides,

descasar a los casados?

¿Qué buena razón consiente

que a mi marido velado

no le soltéis para mí

sino una vez en el año?

Y esa vez que le soltáis,

fasta los pies del caballo

tan teñido en sangre viene,

que pone pavor mirallo;

y no bien mis brazos toca

cuando se aduerme en mis brazos,

y en sueños gime y forceja,

que cuida que está lidiando,

y apenas el alba rompe,

cuando lo están acuciando

las esculcas y adalides

para que se vuelva al campo.

Llorando vos lo pedí,

y en mi soledad cuidando

de cobrar padre y marido,

ni uno tengo ni otro alcanzo.

Y como otro bien no tengo

y me lo habedes quitado,

en guisa lo lloro vivo

cual si estuviese enterrado.

Si lo facéis por honralle,

asaz Rodrigo es honrado,

pues no tiene barba, y tiene

reyes moros por vasallos.

Yo finco, señor, encinta,

que en nueve meses he entrado

y me pueden empecer

las lágrimas que derramo.

Dad este escrito a las llamas,

non se faga de él palacio,

que en malos barruntadores

no me será bien contado".

Burgosi ősi lakában

szíve Rodrigóját híva,

megtartani méhe terhét

Jimena már alig bírja;

mikor napján szent ünnepnek

kegyetlenül gyötri kínja,

levelét don Fernandónak

könnyekben fürödve írja:

„Királyuram, kegyelmednek,

kinél vagyon végzet írja,

a dicsőnek, hódítónak,

ki a tudás titkát bírja,

Lozano grófnak leánya,

Jimena levelét írja,

innét üdvözli Burgosból,

hol kínoktól leszen sírja.

Uram, bocsánatért esdek,

nem hamisság kanyarítja

ezen írást, haragomnak

nagyon egyszerű a nyitja.

Istenünk melyik törvénye,

mi kegyelmed arra bírja,

hogy férjét a feleségtől

oly sokáig elszakítsa?

Király, mivel magyarázod,

hogy férjecském nem tér vissza,

egyszer vagyon csak egy évben,

hogy a kaput reám nyitja!

Hahogy végre érkezőben,

lópatáig vér borítja,

rá ha nézek, rettegéstől

alig marad szemem nyitva,

s mikoron karom érinti,

vagy karomban alszik, mintha

háborúzna, nyög és jajgat,

rángatódzva harcát vívja,

s alighogy sarjad a hajnal,

énmellőlem máris hívja

vezér és fő hadvigyázó,

hogy csatázni irányítsa.

Kérve kérem tekegyelmed,

magányos lakomból sírva,

apám halott, férjem sincsen,

ki szívem bilincsét bírja,

így megfosztva javaimtól,

szerettimtől elszakítva,

elevenen, könnyhullajtva

szédülők immáron sírba.

Hisz Rodrigót a sok érdem

s ifjukor feljogosítja,

hogy mór királyokon győzvén

mihamarább térjen vissza.

Én, király, kilencedikbe

léptem, már a kínok kínja

szaggat, és rám jön a fájás,

porontyom könny kitaszítja.

Dobd levelemet lángokba,

inkább tűz legyen a sírja,

mintsem rossz udvari nyelvek

élesszék, mi szívem titka."