Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rose, Juan Gonzalo: Elkobzott levelek (Las cartas secuestradas Magyar nyelven)

Rose, Juan Gonzalo portréja

Las cartas secuestradas (Spanyol)

Tengo en el alma una baranda en sombra.
A ella, diariamente me asomo, matutino,
a preguntar si no ha llegado carta;
y cuantas veces
la tristeza celebra con mi rostro
sus óperas de nada.
 
Una carta.
 
Que me escriba una carta la que me hizo
los ojos negros y la letra gótica,
que me escriba una carta aquella amiga
analfabeta de pasión cristiana;
duraznos de mi tierra: que me escriban,
y redacte una carta pequeñita
mi hermana abecedaria y pensativa.
 
Muertos los de mi infancia
que se fueron
dormidos entre el humo de las flores,
novias que se marcharon
bajo un farol diciendo eternidades,
amigos hasta el vino torturado:
¿No hay una carta para Juan Gonzalo?
 
Si no fuera poeta, expresidiario,
extranjero hasta el colmo de la gracia,
descubridor de calles en la noche,
coleccionista de apellidos pálidos:
quisiera ser cartero de los tristes
para que ellos bendigan mis zapatos.
 
Que los cojos me narren su muleta,
y el enfermo me cuente de su almohada,
y me pidan prestada mi sonrisa,
pero en carta de amor certificada.
 
El día que me muera: ¿en una piedra?
el día que me duerma: ¿en una cama?
que me llenen de cartas la camisa
para asfixiarme de palomas blancas.
 
También de palomar se muere un hombre,
cuando sabe vivir por una carta.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.roland557.com

Elkobzott levelek (Magyar)

Csak markolom a karfát a sötétben.
És minden áldott reggel ott toporgok,
hogy megtudakoljam, nem jött-e postám;
s a szomorúság
arcomon előadja mindahányszor
a semmi operáit.
 
Egy levél csak.
 
Bár írna nékem szarkaláb betűkkel,
hogy tartsam fekete szemem elébe,
bár írna keresztényi irgalomból
levelet írástudatlan barátnőm;
bár írna földemről őszibarackfám,
bár fogalmazna egy kicsiny levélkét
töprenkedő, tanulatlan hugocskám.
 
Gyermekkoromnak sok halottja,
kiket virágok
illatában mély álom szunnyadoztat,
lámpás alatt örökös csacsogással
fel és alá sétálgató menyecskék,
borpusztításban hűséges barátok:
- nincs egy levél sem Juan Gonzalónak?
 
Ha nem volnék költő, és volt fegyenc,
oly idegen, hogy az már kész nevetség,
éji sikátorok felfedezője
sápatag gúnynevek gyűjtögetője
- postása lennék a bánatosoknak,
hogy áldják érte még lábam nyomát is.
 
Hogy mankójáról meséljen a sánta,
hogy a beteg beszéljen vánkosáról,
és nevetésemet kölcsönbe kérjék,
de szerelemtől ajánlott levélben.
 
Hogy aznap, mikor meghalok -egy sziklán?-,
hogy aznap, mikor elalszom - egy ágyban?-,
ingemet teletömjék levelekkel,
s e fehér galambokba fojtsanak be.
 
Galambdúcként is meghalhat az ember,
ha élni képes egy levélért.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaM. Z.

Kapcsolódó videók


minimap