Sahagún, Carlos: Sírfelirat szeretet nélkül (Epitafio sin amor Magyar nyelven)

Mientras vivió, permaneció en lo alto.          

Hoy quedan retratos pisoteados,        

libros y panegíricos,   

y algo como un horror en la conciencia        

colectiva. Su nombre, por fortuna,    

ha pasado a la historia para ser          

ira, desprecio, escándalo        

de las generaciones,   

y aún dura en las cloacas de aquel tiempo sombrío. 

Pero la maquinaria que creó  

no dura. Pieza a pieza, el engranaje   

fue destruido sin piedad.       

Un viento popular barrió las vigas     

carcomidas, el moho, las distancias,  

y en el silencio que quedara en pie    

fue posible por fin la primavera.

Amíg csak élt, fent volt mindig magasban.

De most már tiprott arcképek,

könyvek és dicshimnuszok őrzik,

s holmi rémtörténet a közösségi

emlékezetben. Neve, szerencsére,

a történelemé már, hogy idézzen

dühöt, megvetést, botrányt

nemzedékek szemében,

bár még ama sötét kor kloakáiban bujkál.

Ám amit teremtett, a gépezet

nem tart ki. Darabonként, kíméletlen

verték szét hajtóművét.

A nép szélvihara szertelökdöste

szúrágta tartófáit, távközeit, rozsdáját,

s a csöndben, amely beállott utána,

lehetővé vált a kikelet végre.