Sahagún, Carlos: Változat (Variación Magyar nyelven)

¿Tantos hombres a la deriva

no somos nadie, no importamos nada?

Claudicaciones, guerras, la noche en los caminos

no nos quitaron la esperanza.

Queda la idea, impresa allá en lo hondo;

el corazón sabe y la reclama.

¿No somos nadie? Fuimos

los vencidos en la batalla,

los olvidados de la historia, el pueblo

sin zapatos ni casa

que todo lo perdió una primavera

sangrienta, desolada.

¿Y hasta cuándo estaremos esperando

que nos concedan la palabra?

De orilla a orilla, entre olivares,

entre cárceles y alambradas,

somos nosotros la luz de la vida,

tu llano y sierra, oh patria, oh flor de España.

Ennyi hányt-vetett sorsú ember,

senkik vagyunk, nullák vagyunk a számlán?

Háborúk, hányódások, utakon töltött éjek -

 s nem maradtunk reménytől árván.

Marad az eszme, mélyen belénk vésve;

tudja a szív, igényli, s vár rá.

Senkik vagyunk? Mi voltunk

a vesztesek a múlt csatáján,

s a történelemtől feledtek, jó nép,

otthont vesztő s ruháját,

a mindent vesztők voltunk egy pusztító

véres tavasznak táján.

S vajon meddig fogunk még arra várni,

hogy a szót végre nekünk szánják?

Partról partra, olajligetek közt,

hol börtön és szögesdrót vár ránk,

mi vagyunk az élet világossága,

síkság s hegy, hazám, Spanyolhon-virágszál.