San Juan de la Cruz: Ének a legfontosabb jegyzetekből (Canción de la Glosa Soberana Magyar nyelven)
|
Canción de la Glosa Soberana (Spanyol)Del agua de la vida mi alma tuvo sed insaciable. Desea la salida del cuerpo miserable para beber de esta agua perdurable.
Está muy deseosa de verse libre ya de esta cadena; la vida le es penosa cuando se halla ajena de aquella dulce patria tan amena.
El mal presente aumenta la memoria de tanto bien perdido, el corazón revienta con gran dolor herido por verse de su Dios desposeído.
Dichosa y venturosa el alma que a su Dios tiene presente. ¡Oh mil veces dichosa, pues bebe de una fuente que no se ha de agotar eternamente!
¡Oh patria verdadera, descanso de las almas que en tí moran, consolación entera adonde ya no lloran los justos, mas con gozo a Dios adoran!
La vida temporal contigo,¡oh vida eterna!, comparada, es tanto desigual, que puede ser llamada, no vida, sino muerte muy pesada.
¡Oh vida breve y dura, quién se viese de tí ya despojado! ¡Oh estrecha sepultura, cuándo seré sacado de tí para mi Esposo deseado!
¡Oh Dios, y quién se viese en vuestro santo amor todo abrasado! ¡Ay de mí! ¡Quién pudiese dejar esto creado y en gloria ser con Vos ya transformado!
¡Oh cuándo, amor, oh cuándo, cuándo tengo de verme en tanta gloria! ¿Cuándo será este cuándo? ¿Cuándo de aqueta escoria saliendo alcanzaré tan gran victoria?
¿Cuándo me veré unido a Tí, mi buen Jesús, de amor tan fuerte que no baste el ladrido del mundo, carne o muerte, ni del demonio, a echarme de esta suerte?
¿Cuándo, mi Dios, del fuego de vuestro dulce amor seré encendido? ¿Cuándo he de entrar en juego? ¿Cuándo he de ser metido en el horno de amor, y consumido?
¡Oh, quién se viese presto de este amoroso amor arrebatado? ¿Cuándo me veré puesto en tan dichoso estado para no ser de allí jamás mudado?
Dios mío y mi bien todo, mi gloria y mi descanso y mi consuelo, sacádme de este lodo y miserable suelo para morar con Vos allí en el cielo.
Unidme a Vos, Dios mío, apartando de mí lo que esto impide, quitadme aqueste frío que a vuestro amor despide, el cual en os amar tan corto mide.
¡Oh si tu anor ardiese tanto que mis entrañas abrasase! ¡Oh si me derritiese! ¡Oh si ya me quemase y amor mi cuerpo y alma desatase!
Abrid, Señor, la puerta de vuestro amor a aqueste miserable, dad ya esperanza cierta del amor perdurable a aqueste gusanillo deleznable.
No tardes en amarme y en hacer que te ame fuertemente, no tardes en mirarme, ¡oh Dios omnipotente!, pues me tienes a mí siempre presente.
Tú mandas que te llame y aquí estoy con suspiros ya llamando, Tú mandas que te ame: ya lo estoy deseando, mas, Señor mío, Tú, ¿hasta cuándo, cuando?
¿Cuándo has de responder y darme aqueste amor que estoy pidiendo? Vuelve, Señor, a verme: mira que estoy muriendo y parece que vas de mí huyendo.
Ea, Señor, eterno, dulzura de mi alma y gloria mía, ea, bien sempiterno, ea, sereno día, tu luz, tu amor, tu gracia presto envía.
Por tí suspiraré en tanto que duraren mis prisiones: nunca descansaré de echar mis peticiones hasta que a Tí me lleves y corones.
De Tí si me olvidare, mi Dios, mi dulce amor, mi enamorado, en el olvido pare sin que haya en lo creado quien de mí, triste, tenga algún cuidado.
|
Ének a legfontosabb jegyzetekből (Magyar)Élet vizét ha itta, lelkemnek kínzó szomjúsága támadt, kijáratát kutatta a testből, arra várt csak, oltó vizét igya e szomjúságnak.
Nyűgét levesse végleg, e köteléket porba hagyja veszni, mert kín neki az élet, édes hazája messzi, idegen az, mi tőle elrekeszti.
Még kínzóbb így az emlék, a rossz jelen tűnt javakat idéz föl, minden övé volt nemrég, s most gyötrelem sebétől sajog a szív, megfosztva Istenétől.
Isten kinek jelen van, szerencsésebb e léleknél, ki volna? Kí élne boldogabban? Szomját forrás ha oltja, vizét az tőle többé el se vonja!
Hazám, te egy s valódi, Te, benned élők menekítő háza, vigaszt te tudsz csak adni! Igazak zokogása csitul, s a szív ott Istenét imádja!
Ó, életem, mulandó, az örök élettel ha egybevetlek, nem vagy hozzá hasonló. Hogy hívnám életemnek? Csakis halálomnál kegyetlenebbnek.
Kemény és kurta élet, lefejtem majd magamról szorításod, elhagylak végre téged, koporsómból kiszállok, hisz vőlegényem vár, akit imádok!
Ó, jaj, égess magaddá! Ó, Istenem, szentséges szerelemmé! Földed bár hátrahagyná teremtményed, bár eggyé válhatna Véled s glóriád övezné!
Szerelmem, ó, mikor lesz, magam hogy látom íly dícsfényre jutni? Magadhoz mikor engedsz, e testből hogy jutok ki? Mikor fogok íly győzelmet aratni?
Szerelmed átkarol majd, jó Jézusom, s lesz halálnál erősebb? A világ szája hallgat, nem választ el tetőled. az ördög és a hús vágya se tör meg?
Szerelmed lángja, Isten, mikor gyújt engem édes lángolásra? Hogy égessen, hevítsen, kemence lángolása, mikor emészt, mikor fogad magába?
Mikor ragad el ínnen a szerelem mindennél szilajabban? Mikor engedsz be engem? Dicsőn, háborítatlan, mikor is lakhatom majd országodban?
Végy föl, Isten, a sárból, te vígaszom, javam és menedékem, e nagy nyomorúságból! Dicsőségem te nékem, Tevéled hadd lakozzam fönt az égben!
Magadba, ó, emelj föl, s mi eggyéválnom Tevéled nem enged, a hideget szivemből vedd ki, e szeretetnek vakságáért szereteted ne vond meg!
Tüzedtől lángra kapva egész bensőm elégne Benned, Isten. Ó, bár Beléd omolna, megsemmisülne minden, eloldozódna testem, lelkem innen!
Kapudat nyisd, Uram, meg! E nyomorult szeretetedbe lépjen! Jelét szeretetednek add meg neki egészen! E csúszó féreg Benned hadd reméljen!
Ne késlekedj szeretni, tedd, hogy erősen szeresselek Téged! Szemedet rámemelni méltóztass, kérve kérlek! Előtted állok, Uram, amíg élek.
Akartad szólitásom, szólítlak hát szüntelen sóhajommal. Akartad vágyódásom, Uram, hogy végre meghallj, még meddig esdekeljek sóhajommal?
Méltatsz-e szerelemre? Mikor kapom meg válaszodat immár? Uram, kérlek, tekints le, halálomon vagyok már, Míndenhatóm, Te mintha távolodnál!
Ó, jöjj, örök egy Isten, lelkemnek éke, édessége, jöjj el! Szerelmed közelítsen, napod vígan ha fölkel, a Te kegyelmed fényessége tölt el!
Hozzád sóhajtok egyre, s ha börtönömnek ideje tovább tart, akkor is esedezve várom, hogy rám figyelj majd, hogy mennyei dicsőségedbe foglalj.
Ha elfeledlek egykor, szerelmesem, egyetlenem, egy Isten, legyek feledve akkor, kinek senkije sincsen, teremtett lélek engem ne segítsen.
|