Storni, Alfonsina: A madona poesía

Aquí a tus pies lanzada, pecadora,
contra tu tierra azul, mi cara oscura,
tú, virgen entre ejércitos de palmas
que no encanecen como los humanos.

No me atrevo a mirar tus ojos puros
ni a tocarte la mano milagrosa;
miro hacia atrás y un río de lujurias
me ladra contra tí, sin Culpa Alzada.

Una pequeña rama verdecida
en tu orla pongo con humilde intento
de pecar menos, por tu fina gracia,

ya que vivir cortada de tu sombra
posible no me fue, que me cegaste
cuando nacida con tus hierros bravos.

Bűnös vagyok. Leborulok előtted.
Sötét homlokommal megérintem kék földedet.
Pálmasereg őrzi érintetlen testedet,
te nem öregszel, mint az emberek.

Nem merek tiszta szemedbe nézni,
vagy megérinteni csodatévő kezeidet:
hátranézek, mögöttem a vágyak folyója
öntudatlanul hergel ellened.

Egy kis zöld ágat tűzök a köntösödre,
hátha megsegítesz,
és akkor majd végre jó lehetek.

Mert nem tudok az árnyékodon kívül élni,
már a bölcsőben
megvakított fényes fegyverzeted.