Storni, Alfonsina: Y la cabeza comenzó a arder

Y la cabeza comenzó a arder (Spanyol)

Sobre la pared
negra
se abría
un cuadrado
que daba
al más allá

Y rodó la luna
hasta la ventana;
se paró
y me dijo:
“De aquí no me muevo;
te miro.

No quiero crecer
ni adelgazarme.

Soy la flor
infinita
que se abre
en el agujero
de tu casa.

No quiero ya
rodar
detrás de
las tierras
que no conoces,
mariposa
libadora
de sombras.

Ni alzar fantasmas
sobre las culpas
lejanas
que me beben.

Me fijo.
Te miro".

Y yo no contestaba.
Una cabeza
dormía bajo
mis manos

Blanca
como tú,
luna.

Los pozos de sus ojos
fluían un agua
parda
estríada
de víboras luminosas.

Y de pronto
la cabeza
comenzó a arder
como las estrellas
en el crepúsculo.

Y mis manos
Se tiñeron
de una substancia
fosforescente.

E incendio
con ella
las casas
de los hombres,
los bosques
de las bestias.

Feltöltő	Reményi Viktória
Kiadó	Editorial TOR
Az idézet forrása	https://es.wikisource.org/wiki/
Könyvoldal (tól–ig)	15-18
Megjelenés ideje	1935

És a fej lángra lobban (Magyar)

A fekete
falon
megnyílt
egy négyzet,
végignézett
az ürességen.

A hold
az ablakomhoz gurult,
megállt,
és azt mondta:
“Nem mozdulok innen,
téged nézlek.

Nem akarok többé növekedni,
vagy fogyni.
örök
virágként
nyílok
házad
négyzet alakú üregében.

Nem akarok többé
a nagy földek mögé
gurulni,
amerre te sosem jársz,
miközben az árnyékokat iszod,
kicsi pillangóm.

És nem növesztek többé szellemeket
a belőlem táplálkozó
távoli
hibák fölé.

Nézlek.
és látlak.”

Nem válaszoltam.
Egy fej aludt
a karomban.

Fehér,
mint te,
hold.

Szemének kútjában
sötét víz
áramlott
fényes kígyók
barázdáival.

És a fej
hirtelen
lángra lobbant,
akár a félhomályban
a csillagok.

A kezemet pedig
megfestette
a foszforeszkáló
anyag.

És elégettem
vele együtt
az emberek
házait,
a vadállatok
erdejét.

Izsó Zita

Feltöltő	Reményi Viktória
Az idézet forrása	http://versumonline.hu/vers/es-a-fej-langra-lobban/